csepel
Bangóné megint székházfoglalósat játszik, ezúttal Csepelen
Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus és Szenteczky János, a csepeli ellenzéki pártok MSZP-s kampányfőnöke pénteken délután három órakor betörtek a csepeli Fidesz irodájába, ahol engedély nélkül videofelvételeket készítettek – írja ezt egyszerre aprólékos, izgalmas és szórakoztató beszámolójában a csepel.info.Magyar György jó elvtárs, Baranyi egy fideszbérenc roncs – Tovább kampányol az MSZP-nek a többszörösen büntetett Hazafi
Magyar György egy régi, megbízható elvtárs, akire még vasárnap is számíthat a Párt, Baranyi Krisztina ellenben egy fideszbérenc emberi roncs – többek között ezeket az információkat osztotta meg az internet népével az MSZP kampánycsapatának oszlopos tagja, Hazafi Attila – olvasható a csepel.info-n. A többszörösen büntetett előéletű propagandaharcos legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy az MSZP kiküldöttjeként tárgyalt, és nem mellesleg meglopott egy szintén ellenzéki indulót. Az MSZP most azt hazudja, nincsenek is semmilyen kapcsolatban saját aktivistájukkal; szerencsére az internet nem felejt, és Hazafi is előszeretettel villog kiterjedt kampánytevékenységével.A maffiabaloldal akarja rátenni az enyves kezét a fejlődő fővárosra – Borbély Lénárd és Sára Botond a Polbeatben (PS-VIDEÓ)
Nem visszavennék Budapestet a balliberális jelöltek, hanem visszavinnék a fővárost a Gyurcsány-Demszky-Hagyó fémjelezte múltba, amikor mindent szemérmetlenül eladtak vagy kiprivatizáltak, mégsem maradt utánuk más, mint tetemes adósságok – hangzott el a Polbeat keddi műsorában, ahol ezúttal Sára Botond józsefvárosi, és Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármestereket láttuk vendégül. Vendégeink egyetértettek abban, hogy mindezek ellenére még mindig Gyurcsány Ferenc kézivezérli a fővárosi ellenzéket a háttérből. Ugyanakkor megjegyezték: árulkodó lehet, mi várna Budapestre Karácsony Gergely vezetése alatt; hogy egyetlen kerület van, amely szeptemberre a fizetésképtelenség határáig juthat, és az Zugló.Saját szövetségeseitől lophatott az enyveskezű szocialista pártaktivista
Feljelentést tett Csizek Csaba, az ellenzéki Buckai Szövetség Egyesület elnöke Hazafi Attila, a csepeli DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP szövetség aktivistája ellen – értesült a csepel.info.Nem is hét-, hanem nyolcpróbás bűnöző erősítheti a csepeli ellenzéket
Legalább nyolcszorosan büntetett előéletű MSZP-s lobbista és kijáróember csatlakozhatott a csepeli ellenzéki pártok kampánycsapatához – írta a Csepel.info. Egy Hazafi Attila nevű férfit – újságcikkek alapján – utoljára 2013-ban ítéltek el jogerősen négy év börtönre befolyással való üzérkedés bűntette miatt. Az volt a nyolcadik alkalom, hogy az MSZP-s politikai tanácsadóként bemutatkozó embert elmarasztalták. Most egy Hazafi Attila nevű férfi jelent meg Csepelen, aki szintén az MSZP politikai szakértőjeként, tanácsadójaként tárgyal, kampányol az ellenzéki pártoknak. Rendkívül kicsi az esélye annak, hogy nem ugyanarról az emberről van szó – írta a portál.Leszámolás Csepelen: orvul szúrták hátba az MSZP jelöltjét
Dobák István megünnepelte névnapját, kivette a postaládájából az MSZP-s újságot, amiben ő is ott volt a képviselő-jelölti bemutatkozásával, és indult kampányolni. Akkor szóltak neki, hogy már nem ő a jelölt. De még csak nem is a pártvezetők szóltak, hanem ismerősei, akik olvasták a Csepel.info erről szóló cikkét.Lesz-e Csepelen új ellenzék, vagy a nyakukon marad a régi "bűnbanda"?
Szenteczky János MSZP-frakcióvezető kampánylapjában mutatkoztak be a csepeli "félösszefogás" jelöltjei. Egyelőre – úgy tűnik – a Demokratikus Koalíció és a Jobbik járt jól a Momentum távolmaradásával, bár a jelölteknek nem merték leírni a párthovatartozását – írja a Csepel.info.Karácsony újabb égést könyvelhet el: most éppen a Google StreetView buktatta le Csepelen
Újabb blamát könyvelhet el a zuglói polgármester, akit ezúttal a Csepel.info buktatott le, miután Karácsony Gergely egy videóban a csepeli Lottó-ház 12. emeletén arról beszél, hogy a felvételen látható, felújított panelházakat valószínűleg 2010 előtt újították fel. A gond csak az, hogy a Lottó-házat a Google StreetView 2013 májusában véletlenül pont felújítás közben fotózta le. Ráadás, hogy nemcsak az újult meg 2010 után, hanem a videóban mutogatott összes többi panelház is.Ajánljuk még

















