csepel
Gyurcsány Ferencért ölni tudnának Csepelen (PS-videó és galéria!)
A csepeli választókerület már önmagában sem izgalommentes hely, hiszen a jelenlegi országgyűlési képviselő, Szabó Szabolcs (Együtt) és az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó mellett a jobbikos Bereczki Miklós, valamint az LMP-s Tenk András is esélyes ellenzéki jelöltnek tartja magát arra, hogy legyőzze az ellenzék által egyik főgonosszá előléptetett, szakmányban gúnyolt Németh Szilárdot (Fidesz). Ez a csepeli izgalom pedig tovább fokozódik, ha felbukkan a színen a magyar politikai kalandorság nagyágyúja, Gyurcsány Ferenc, és – miután most nem kormányon, hanem ellenzékben van – előadja az őszödi beszéd inverzét. Részletek a videóban!Tehéntrágyával köszöntötték Vonát egykori barátai Csepelen (PS-videó, képgaléria!)
A müezzin imára hívó énekének kíséretében marhatrágyát helyeztek el a Vona Gábort szállító furgon elé a Magyar Gárda egykori tagjai, illetve a Jobbik immár követhetetlen politikai pályájában csalódott volt Jobbikosok, amikor a pártelnök hétfőn korteskörútjának csepeli helyszínére érkezett. A kiábrándult emberek a PestiSrácok.hu stábjának elmondták, hogy egy meghívót szerettek volna átadni Vonának, amellyel egy vitaestre invitálták volna, amelynek témája Magyarország és a keresztény Európa sorsa, de a Jobbik vezetősége nem állt szóba velük. A Csepeli Munkásotthonban megtartott rendezvényen a sajtó nem vehetett részt, mert a jobbikos furfangnak köszönhetően az eseményre úgy lehetett regisztrálni, hogy a meghirdetésekor már lejárt a jelentkezés határideje. A kérdéseket amúgy sem kedvelik mostanában a Jobbikban, ezért egy kisebb hadseregnyi, a párthoz kötődő biztonsági őr akadályozta meg, hogy a Vona Gábor nagy fórumának titulált performanszra illetéktelen kérdezősködők bekerülhessenek.Visszalépett a Momentum Csepelen az Együtt javára
A Momentum elnökségi tagja és országgyűlési képviselőjelöltje, Dukán András Ferenc vasárnap délelőtt bejelentette, hogy visszalép Szabó Szabolcs, az Együtt csepeli jelöltjének javára.A közös ellenzéki jelöltállítás csődje Csepelen
A Gulyás Márton neve által fémjelzett Közös Ország Mozgalom nem először, és vélhetően nem is utoljára szervezett kampányrendezvényt az ellenzéki pártok és szimpatizánsaik számára, azon célból, hogy a koordinált jelöltállítást népszerűsítsék. Így történt ez a szerdai napon is, a Csepeli Munkásotthonban, ahol össze is gyűltek és egymás mellett felsorakoztak a Jobbik, az MSZP-Párbeszéd, az Együtt és a Momentum helyi jelöltjei, és persze a vélelmezett szavazók is. A rendezvénysorozat alapvető célja egy teljes körű ellenzéki összefogás megvalósítása lett volna, de a közel kétórás, a személyeskedő vitáktól sem mentes “politikai műsor” nagyon jó lakmuszpapírnak bizonyult abban az értelemben, hogy egyértelműen megmutatta, hogy milyen messze is állnak még az illuzórikus együttműködéstől. Végül kiderült, hogy Csepelen is jobban utálják egymást az ellenzéki jelöltek, mint a Fideszt.Karácsony Gergely annyira utálhatja a szocikat, hogy el se ment velük kampányolni (PS-videó!)
Karácsony Gergely megígérte ugyan, hogy ott lesz az ellenzéki pártok közös csepeli kampánykivonulásán, ám hiába vártak rá az érdeklődők. Egymás hegyén-hátán álltak a piac mellett az MSZP, az Együtt, a Jobbik és a Momentum sátrai, pultjai, a tőlük kicsit távolabb kampányoló Fidesz pedig egy apró kedvességgel is készült a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének.Olcsón megúszta a lépcsőházban lövöldöző ideges rendőr
Emberölés kísérlete és lőszerrel való visszaélés miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék azt a volt rendőrt, aki egy budapesti lépcsőházban ittasan lövöldözött, mert nem tudott pihenni az ott dolgozó emberek miatt. A férfit akár több mint húsz évvel is sújthatta volna a bíróság, amely az enyhítő körülmények túlsúlyával indokolta meg a törvényi minimumhoz közelítő büntetést.Bangóné feltette a csepeli ellenzéki összefogás legfontosabb kérdését: ki az a Juhász Péter?
Ki az a Juhász Péter – tette fel a kérdést Bangóné Borbély Ildikó az ATV-ben, amikor a műsorvezető közölte vele: Juhász Péter szerint az MSZP arra törekszik a közelgő országgyűlési választásokon, hogy más ellenzéki pártok jelöltjeit lehetetlenítsék el. Bangóné nemrég még képben volt, hogy ki az Együtt elnöke, akit vásott gyermekként, sértett óvodásként jellemzett egy tévéműsorban.Ajánljuk még

















