cserdiné németh angéla
Megosztotta az újpalotai ellenzéket az ingatlankezelő cégük vezetőjének leváltása, hiszen ők tették a posztra (VIDEÓ!)
Tegnap tartotta testületi ülését a XV. kerületi önkormányzat, melynek egyik kiemelkedő témája volt, hogy az ingatlankezelő cégüknek vezetőjét, Bokor István leváltsák. A fő problémát az jelentette az ülésen, hogy a baloldali képviselők nem értettek egyet abban, hogy meneszteni kell posztjáról Bokort, nem mellesleg két éve ők adtak neki bizalmat, most viszont bizalomvesztéssel magyarázták a döntést, bár erről ők is a testületi ülésen szembesültek. Arról sem tudtak megegyezni, hogy nyílt vagy zárt ülésen tárgyalják a témát, végül annyira zártkörű volt a döntés, hogy a Pesti Riporter stábjának egy szobába kellett elvonulnia, nehogy a folyosóra kiszűrődjön a zárt ajtók mögött születendő ítélet és az ezt övező esetleges nézeteltérés a balosok között. Bokor István a testületi ülésről csalódottan távozott, hiszen leváltották, és elmondása szerint meg sem hallgatták. Az önkormányzatnak három hónapot kellett volna "kibírnia", hiszen a cégvezető mandátuma ekkor járt volna le, de nem bírták ki, ami miatt akár munkaügyi perre is mehet Bokor István, ami milliókba kerülhet a hivatalnak - erre a Momentum képviselője hívta fel a figyelmét szövetségeseink. A "leszámolás" azért is kiszúrás, mert Bokor István néhány hónappal áll a nyugdíj előtt. Leállt az orvosi rendelés? A DK-s polgármestert jobban zavarja a sajtó – Pesti Riporter
Bokáig érő víz hömpölygött az újpalotai Hősök útja Orvosi Rendelőintézetben, miután az önkormányzat által megbízott cég felszedte a tetőszigetelést, és beázott az épület. Az önkormányzat képtelen volt úgy megszervezni az épület felújítását, hogy ne omoljon össze emiatt a háziorvosi ellátás, és így a koronavírus elleni védőoltás is. Németh Angéla DK-s polgármester nem igazán zavartatta magát, csupán hat nappal később jutott el odáig, hogy megbeszélje az orvosokkal a hogyan továbbot. A felelősség vállalása ugyanakkor fel sem merült benne, ám mégiscsak kellemetlen lehet neki a történet, mert a helyszínen első dolga volt a nyilvánosságot kizárni az ügyből. Igazán fontosnak látszik számára, hogy mielőbb eladhassa azt az épületet, amelyet nagyrészt a kormány pénzéből újít fel az önkormányzat. A momentumos demokráciaértelmezésnek eközben a Soproni Tamás vezette Terézvárosban jártunk utána. Ott már a haveroknak sem jár az a luxus, hogy saját véleményük lehessen. A Pesti Riporterben mindent megtudhattok a VI. kerületi zsebdiktátor születéséről. Ajánljuk még
Semjén és Szőlő utca: Ki van a pöcegödör alján?
Zelenszkij azért támadhatja szabadon hazánk energiaellátását, mert pontosan tudja, hogy morális alapon nem fogunk elégtételt venni
Lesz pár meglepő információ arról is, mennyit segített Magyarország Ukrajnának. Morális alapon. Titokban. Háború Ukrajnában: ha ezt a térképet megnézed, többé nem hiszed el senkinek, hogy állóháború van!
Döbbenet! Zelenszkij hazudott Trumpnak. A Tiszának nincs szüksége jelöltekre, mert ők nem egy párt, és nem kormányozni akarnak
Ne legyünk meglepődve, hogy Magyar Péter halogatja a jelöltjeinek megnevezését, hiszen miért is kellene egy olyan, aktivistákból álló formációnak jelölteket állítani, aminek nem a kormányzás a célja, csakis egy polgárháború kirobbantása. Ehhez néhány hangadó és egy bólogató szekta is elég.