Pesti Srácok

Leállt az orvosi rendelés? A DK-s polgármestert jobban zavarja a sajtó – Pesti Riporter

Bokáig érő víz hömpölygött az újpalotai Hősök útja Orvosi Rendelőintézetben, miután az önkormányzat által megbízott cég felszedte a tetőszigetelést, és beázott az épület. Az önkormányzat képtelen volt úgy megszervezni az épület felújítását, hogy ne omoljon össze emiatt a háziorvosi ellátás, és így a koronavírus elleni védőoltás is. Németh Angéla DK-s polgármester nem igazán zavartatta magát, csupán hat nappal később jutott el odáig, hogy megbeszélje az orvosokkal a hogyan továbbot. A felelősség vállalása ugyanakkor fel sem merült benne, ám mégiscsak kellemetlen lehet neki a történet, mert a helyszínen első dolga volt a nyilvánosságot kizárni az ügyből. Igazán fontosnak látszik számára, hogy mielőbb eladhassa azt az épületet, amelyet nagyrészt a kormány pénzéből újít fel az önkormányzat. A momentumos demokráciaértelmezésnek eközben a Soproni Tamás vezette Terézvárosban jártunk utána. Ott már a haveroknak sem jár az a luxus, hogy saját véleményük lehessen. A Pesti Riporterben mindent megtudhattok a VI. kerületi zsebdiktátor születéséről.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.