cserkó
Botka blöffje, vagy lehetőség az újranyitásra? – A PS megtalálta a bezárt Cserepes sori piac lehetséges új területének gazdáját és a potenciális üzemeltetőt
Lehet-e még Szegeden Cserepes sori piac? És ha igen, hol és mikortól? – a kérdés nemcsak a helyieket foglalkoztatjanapok óta. A szegedi piac ügye és Botka érzéketlensége – ahogy hajthatatlanul megszüntette 250 család megélhetési lehetőségét a járvány közepén – országos nyilvánosságot kapott. A napokban röppent fel a hír, hogy egy másik területen – amely mellesleg ugyancsak a Cserepes soron van – újra lehet piac. Csakhogy a szóban forgó terület egyfelől magánterület, másfelől egyelőre egészen konkrétan semmi sincs rajta. Így pedig finoman fogalmazva komolytalannak tűnt Botka kijelentése – miszerint március 6-án már ki is nyithatnak. A PestiSrácok.hu utánajárt, mi a valóság a szegedi pletykák mögött. Megtaláltuk a terület tulajdonosát és azt a vállalkozót is, aki vállalná az új piac üzemeltetését. Bényi Szabolcs és Gácsér Béla is megerősítette: nem a városvezetés dobta a mentőövet, és talán korai is ezt annak nevezni. Abszolút magánkezdeményezésről van szó, aminek, ha lesz társadalmi támogatottsága, akár még lehet is belőle valami. Az engedélyekre az igényt már benyújtották. Botka László – bár már nyilatkozgat a témában – egyelőre nem is egyeztetett a kezdeményezőkkel. Botka lebukhatott – mégiscsak ingatlanmutyi állhat a Cserepes sori piac bezárása mögött?
Ahogy azt Botka László jobbkeze, Rácz Attila piacigazgatóként javasolta, az exszoci polgármester pedig rendkívüli felhatalmazással egyszemélyben eldöntötte, harminc év után úgy tűnik, talán végleg bezárt a szegedi szegénypiac, azaz a Cserkó. Az árusok minden tiltakozása és Szabó Bálint többnapos ülősztrájkja ellenére szombaton az árusok nem pakolhatták ki portékáikat. A Cserepes sori piacra több éve tartó, a kereskedők, valamint Botka László és emberei közötti állóháború után lakat került. Mégsem biztos, hogy övék az utolsó szó. Az érintettek szerint telekspekuláció áll a háttérben, ezért kellett őket kiszorítani, amit taktikusan, lépésről lépésre vittek végig. A piacosok pártfogója, Szabó Bálint önkormányzati képviselő a végsőkön túl is kitart és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett. Botka szembemegy a kormányrendelettel és csak azért is bezárja a Cserepes sori piacot
Újabb epizódhoz érkezett a Cserkó-saga. A szegedi szegénypiaccal és az ott árusító piacosok sorsával már sokszor foglalkoztunk. Volt idő, amikor úgy tűnt, megmenekülhet, vagy legalább hosszabb időt nyerhetnek, meg volt úgy, hogy Botkáék vannak nyeregben és csakazértis véghezviszik, amit elterveztek és bezárják a létesítményt. Régóta beszélik Szegeden, hogy valakinek tervei vannak a Cserepes sorral. Az évtizedek óta működő és nyereséges piac sorsa azután pecsételődött meg, hogy a polgármester jobbkeze lett az igazgató. Történtek itt drámák, erőfitogtatás, amit tüntetések követtek, de most Botka László kimondta a végső szót: január 31-ével lakatot tesznek a Cserepes sori piacra. Döntésében az sem korlátozta a városvezetőt, hogy a kormányrendelet értelmében a vészhelyzet alatt sem az állam, sem az önkormányzatok nem mondhatnak fel bérleti szerződést. A piacosokat képviselő Szabó Bálint önkormányzati képviselő a mögötte álló Mindenki Szegedért Mozgalommal szombatra gigatüntetést hirdetett. Egész délelőtt kint lesznek a piacon, majd az árusítási nap végén, a zárás után, körülbelül 12:30-kor autóikkal felvonulnak a szegedi városháza elé. Haág Zalán KDNP-s képviselő eközben a Cserepes sori piac felügyelőbizottságnak haladéktalan összehívását kezdeményezte. Mellesleg pikáns, hogy Botka néhány nappal azelőtt söpörteti ki a Cserkót, hogy egy másik piac, a Mars téri bódéinak ledózerolása ügyében a vádlottak padján kell elszámolnia. Szombaton hajnalban elképesztő tömeg jelent meg a Cserepes soron: tömve van a piac, a kerítés mellett a kocsisornak a végét sem látni.