cserni jános
Félelemről és az ötvenes évek hangulatáról delirált egy libsi bíró a 444-nek
Ha fölidézzük, melyik szakma balliberális képviselői nem diktatúráztak még itt az elmúlt években, akkor talán csak a bírákat említhetjük. Szerencsére, ezt a hiányosságot most pótolta Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája, aki a 444-nek sírta el, milyen rettenetes viszonyok uralkodnak a bíróságokon (is). Az elsősorban Handó Tündére, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökére panaszkodó Szepesházit az sem nagyon zavarta, hogy nyilatkozatával (nem először) megsérthette a Bírói Etikai Kódexet, amely tiltja, hogy a bírák saját kollégáik döntését kritizálják. De ilyen csekélységek nem számítanak, ha az ember egy jóízűt retteghet. Maffiaper: a nyomozásban eltűnt bizonyítékok is nehezítették a tisztánlátást
Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása és az Aranykéz utcai robbantás miatt Jozef Rohácot csütörtöki ítéletében a Fővárosi Törvényszék. A Cserni János által vezetett bírói tanács azt is kimondta, hogy utóbbi ügyben Portik Tamás volt Rohác megbízója, ám azt nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Portik tudta, milyen módszerrel végzi ki az elsőrendű vádlott az olajügyek koronatanúját, Boros Tamást, így őt a bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt tizenhárom évi fegyházbüntetéssel sújtotta. A Fenyő-ügy feltételezett bűnsegédjét, Ladislav Trnkát és a Cinóber-gyilkosságban felbujtóként vádolt Ferencsik Attilát – Portikkal és Roháccsal együtt - a bíróság bizonyítottság hiányában felmentette. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó védők nem elégedettek az ítélettel, ahogy a portálunknak szintén megszólaló Drobilich Gábor, az Energol Rt. volt igazgatója, Portik Tamás egykori cégtársa sem. Drobilich abban nem foglalt állást, hogy Portikot elítélték, ugyanakkor azt sajnálja, hogy Rohác ellen megállt a vád. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség és a védelem is fellebbezett a döntés ellen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.