csicskamajdan
A feminizmus esete a rohamrendőrökkel – Egyenjogú elbírálást kapott a grúz aktivista
Grúziában folytatódnak a tüntetések, amin a "grúz" ellenzék EU-s és ukrán zászlókkal követeli, az új választásokat, mert azt, melyről még az EBESZ is azt mondta, hogy teljesen szabályosan zajlott, nem fogadták el. Mivel poszt-szovjet országról van szó, a tüntetés náluk egyet jelent az utcai harccal, ahogyan ez arrafelé szokás, de a jelek szerint a nyugati eszmék valahogy mindig a rendőrsorfalon bicsaklanak ki.Szeretetország libernyák halálkommandókkal
Minthogy a színes forradalmak előfutára minden esetben a prolik végsőkig való hergelése, a haza csicskamajdan tervezői is ezzel kezdik a felkészülést. nem is csoda, hogy az MLM-szekta rögtön megalakulása után azzal kezdett, hogy a végsőkig bevadította a követőit, hogy ha úgy gondolják legyen kit utcára vinni. Ebben pedig a Facebook teljes mellszélességgel kiszolgálja őket, cserébe azért, hogy a MetaMaca bekerülhetett az EP-be.Csattanósra sikerült a legújabb grúz vicc
Azon kevesek közé tartozom, akik örültek, mikor Grúziát átkeresztelték Georgiára, mert nagybátyám a szovjet hadseregben szolgált, ahonnan rengeteg olyan viccel tért vissza, amelyek azzal kezdődtek, hogy a ... (kívánt negatív kifejezés beillesztendő) gruzin ezt vagy azt csinálja. Tekintve a poszt-szovjet országban jelenleg történő, vagyis inkább ismétlődő, eseményeket, sajnos Tbiliszi megint úgy néz ki mint egy grúz vicc.Az amerikai külügyminisztérium kézikönyvet adott ki színes forradalmakhoz
Ha valaki azt állítja, hogy Washingtonnak és a demokrata kormányzatnak köze van a színes forradalmakhoz, az orosz propagandát terjeszt. Jelen esetben a Telex állt be Putyin zsoldjába, hogy beszámoljon róla, milyen kézikönyv jelent meg Magyarországon tüncikézni vágyók számára egyenesen a Pressman Presstől.Őrizetbe vették Magyar erőszakra buzdító aktivistáját
Magyar Péter egyelőre hallgat arról, hogy lelepleződött az az erőszakos cselekményeket szervező akciócsoport amelyik több más törvénysértő akció mellett – fideszes politikusok arcképének elégetése, sajtótermékek megsemmisítése – mellett csákánnyal és fejszével akart rátámadni az MTVA székházára a szombat délutáni tüntetésen.A csicskamajdan Péterkéi
Aki életében költözött már, az tudja, hogy milyen érzés, ha elhagyjuk a gyermekkori házat, otthagyjuk a kutyánkat, aki gyerekkorunk óta a miénk volt, mi neveltük, mi tanítgattuk, aztán ha valamikor ismét hazamegyünk, azt látjuk, hogy a szomszéd gyerekre már jobban hallgat, mint ránk. Éppen ezért Jakab Péter Tisza-párt iránt fellángolt szerelme okán most egy kissé megsajnáltam Gyurcsány Ferencet. Nehéz lehet neki, hogy ilyen sokáig kellett idomítani a Jobbik volt elnökét, erre most valaki más lábához dörgölőzik...Készül a csicskamajdan? – Erőszakos tüntetéssel fenyegetőzik Magyar Péter (Videó)
Nem lesznek békések, a "tömeget nem lehet majd megállítani" – ígéri következő tüntetésére Magyar Péter, és bár volt már egy pár baloldali politikus, aki megpróbálta erőszakossá tenni a saját tüntikézését, most először fordul elő, hogy valaki előre kimondja, hogy mire készül. Természetesen nem állítunk, csak kérdezünk: lehet, hogy a nemlétező hálózatok kitalálták milyen színű forradalom legyen az a bizonyos magyarországi csicskamajdan?Budapesten nem lett Majdan: lemondott Victoria Nuland, "Ukrajna HR-igazgatója"
Lemondott tisztségéről Victoria Nuland, hogy miért éppen most, az rejtély. Hiszen a hölgy szakterülete éppen a kelet-európai országok, de legfőképpen Ukrajna irányítása bocsánat támogatása, amely ugye jelenleg kiemelt szerepet kellene, hogy játsszon. Nuland személyéhez kötik a rossz nyelvek egyébként a színes forradalmak módszertanát is, így akár az is előfordulhat, hogy az amerikai beavatkozási politika jelentősen megváltozik távozásával.Ha félti a demokráciát, már kérhet is egy kis zsebpénzt az Action for Democracy-tól
Beindult az Action for Democracy és pályázatot hirdetett a „demokráciát féltő” szervezeteknek. A felhívásban csatatérállamként említik Magyarországot, Lengyelországot vagy Olaszországot. Arra már nem térnek ki, hogy miért éppen mi vagyunk a kiválasztottak, de azért nagy lehetőség, amellyel élnünk kell: mi is támogatjuk az Action for Democracy kezdeményezését, javasoljuk, hogy minél többen pályázzunk, hiszen mi is féltjük a magyar demokráciát a pályázatokkal dobálózó külföldi álcivilektől!Ajánljuk még