csíksomlyó
Így szólt a Himnuszunk a több százezer zarándok ajkáról - Sulyok Tamás a történelmi határra látogatott
A magyar és székely himnusz minden szívet összekapcsolt - ezzel a gondolattal tette közzé a lenti videót a Maszol a csíksomlyói nyeregből, ahol kettő óra előtt ért véget a kegyhelyhez tartó történelmi zarándoklat csúcspontja, a nagymise a Kis- és Nagy-Somlyó-hegyek völgyében. "Tanítsátok meg gyermekeiteket imádkozni, ugyanakkor ne szennyezzétek gyermekeitek lelkét káromkodással és csúnya beszéddel!" – fogalmazott ünnepi üzenetében György Alfréd kamilliánus szerzetes, a búcsú szónoka. Az erdélyi és a hazai politikusok, egyházi vezetők mellett ellátogatott a búcsúba Sulyok Tamás államfő is, aki előzőleg a történelmi Magyarország a fővárostól legtávolabbi pontján, Gyimesbükkön Salamon József atyával találkozott a Krisztus Szent Teste és Vére Plébániában.Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.Emléktáblát avattak a tavaly elhunyt Potápi Árpád János tiszteletére és emlékére Csíksomlyón
Emléktáblát avattak a tavaly elhunyt nemzetpolitikai államtitkárnak, Potápi Árpád Jánosnak a csíksomlyói Fodor-ház udvarán. Az esemény az államtitkár családja által alapított Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért hivatalos eseménye volt, amelyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott.Csíksomlyón avatnak emléktáblát Potápi Árpád János tiszteletére
Június 5-én tartja első hivatalos eseményét a Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért, amelynek keretében emléktáblát avatnak a 2024 októberében váratlan hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János államtitkár és országgyűlési képviselő tiszteletére Csíksomlyón, a Fodor Ház udvarán - derül ki az alapítvány kuratóriumának közleményéből.Kamilliánus szerzetes szónokol majd a csíksomlyói búcsún
György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz a szónoka az idei csíksomlyói búcsúnak, amelyet – mint mindig – a pünkösd előtti pénteken és szombaton tartanak meg a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregben – közölte szerdán az MTI-vel a szervezők nevében Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója."A csíksomlyói katonai bázis ügye provokáció és számunkra vörös vonal" - Németh Zsoltot és Antal Árpádot kérdeztük a fokozódó magyarellenességről
A fokozódó magyarellenes atrocitásokról, a kétnyelvű útjelző táblák eltávolításáról, az úzvölgyi magyar katonatemető meggyalázásáról és a helyreállítás elmaradásáról, illetve a csíksomlyói kegytemplom közelébe tervezett országos román belügyi kiképzőközpontról kérdezte Huth Gergely Németh Zsoltot, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökét és Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, az RMDSZ elnökségi tagját a tihanyi Tranziton.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Brutális román provokáció készülődik Csíksomlyón a teljes magyar nemzet ellen
Szinte felfoghatatlanul arcátlan merénylet készül a Székelyföld és a teljes magyar nemzet ellen - írja a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában Huth Gergely. A PestiSrácok.hu főszerkesztője hangsúlyozta, hogy a román állam (itt az állam, nem pedig a kormány a helyes kifejezés, hiszen egy évtizedek óta tartó mélyromán mesterkedés végkifejletéről van szó) a magyarság legfontosabb zarándokhelye, azaz a csíksomlyói kegytemplom és a több százezres búcsúknak helyet adó Somlyó-nyereg közvetlen szomszédságába tervezi felépíteni az ország egyik legnagyobb belügyes és csendőrségi kiképzőbázisát lőtérrel, gyakorlóterekkel, laktanya- és kiszolgálóépülettel.Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz Erdélybe
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.Hőbörög a román külügy – szerintük nem megfelelő üzenetek hangzottak el Novák Katalin látogatásakor
A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn. A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott, szerintük "nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt".Ajánljuk még