csr hungary
"Ha csak lózungok szintjén törekszünk fenntarthatóságra, az egész semmit sem ér"
A fenntarthatóság kérdését komplexen kell kezelni és csak társadalmi szinten működik. Kevés fenntarthatóságra törekedni egyes intézkedésekkel, megoldásokkal, ha közben végeredményben az ellenkező irányba megyünk, mint ami a cél – erről beszélt a Pannon Egyetem rektora a CSR Hungary konferencián Veszprémben. Gelencsér András klímaváltozással kapcsolatos gondolatait két hónappal ezelőtt kapta fel a sajtó, amikor a vegyészmérnök egyetemi tanár kijózanítóan erős kijelentéseket tett arról, hogy a fenntartható fejlődés csak ábránd. Az urbánus civilizáció elérte a határait és olyan folyamatok indultak el a világunkban, amit már nem lehet visszafordítani. A fenntarthatóságra fókuszáló egyedüálló vállalati és vezetői fórum, a CSR Hungary több vidéki helyszín után érkezett Veszprémbe. Jobb helyet nem is találhattak volna a klímaváltozással, energiaválsággal foglalkozó tanácskozásnak, hiszen a konferenciának helyet adó Pannon Egyetem Magyarországon az elsők között volt a tudományos közösségek között, amely a problémakört kutatni kezdte, akkor, amikor a zöldpolitika még nem volt divat. Ma is számtalan tudományos munkában, projektben vesznek részt, amelyek meghatározóak a globális válságok kezelésében. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.