cukiság
Ripost: Mozgássérült férfi arcát verte szét Sneider és bandája a '90-es években
Saját, 20-25 fős újnáci bandájának élén verte szét Sneider Tamás egy magatehetetlen mozgássérült férfi arcát botokkal és kábelekkel a ’90-es években – írja a Ripost.hu. A Jobbik elnöke a per során beismerte vezető szerepét a roma férfi megverésében, viszont akkor mindössze 8 hónap börtönt kapott 3 évre felfüggesztve.TEV: Nem hagyott nyomot a néppártosodás a Jobbikon
Nem változik a Jobbik – állítja a TEV antiszemita gyűlölet-bűncselekményekről és incidensekről szóló éves jelentésében. Mint közleményükben fogalmaznak, az alapítvány különös figyelemmel azt a kérdést vizsgálta, hogy a Jobbik úgynevezett - kudarcosnak mutatkozó - néppártosodási törekvése következtében csökkent-e a szervezet antiszemita megnyilatkozásainak száma.Annyira pitiáner dolog miatt perelte be portálunkat a Jobbik, hogy a bíróság szinte kinevette őket
Első fokon elvesztette pénteken a Jobbik azt a helyreigazítási pert, amelyet a PestiSrácok.hu ellen indított egy januári cikkünk miatt. Azt sérelmezték, miért írtuk, hogy 57 alapszervezet tiltakozik a párt balra tolódása ellen, miközben szerintük ennél kevesebben tették ezt. Ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék kimondta, lényegtelen, hogy pontosan hány szervezet neve szerepel a petíción. Az ítélet indoklásából azt a következtetést lehetett leszűrni, hogy egy pitiáner ügy miatt indított pert a Jobbik. És ez a „nagyvonalú” párt készül jövőre kétharmadot szerezni...Ajánljuk még