dabis attila
Csatát nyert a román hatóságok ellen a Székely Nemzeti Tanács
Izsák Balázs szerint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megnyerte a csatát a román hatóságokkal, és vonatkoztatási ponttá tette a március 10-i marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást. Az SZNT elnöke azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet a székely szabadság napja szombati marosvásárhelyi rendezvényének katalán, baszk, olasz és erdélyi magyar szónokaival együtt tartott vasárnap Kolozsváron.Dabis Attila a PS-nek a kitiltásról: Románia nem normális ország, saját törvényeit sem tartja be (galériával!)
Minden eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni a románok a Székely Szabadság Napját. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a román hatóságok március 9-én kitiltották az országból Dabis Attilát. A kialakult helyzet miatt a Székely Nemzeti Tanács külügyi képviselője a budapesti Hősök terén ma megrendezett megemlékezésen vett részt, ahol hangot is adott az őt ért sérelmeknek. A PestiSrácok.hu a rendezvény után a további lépésekről faggatta Dabis Attilát, aki portálunknak elmondta, a határőrök elmondása szerint a kitiltást szorgalmazó parancs felsőbb körökből Bukarestből jött, arra viszont nem kapott választ, hogy miért. Schiffer András reményét fejezte ki, hogy az EU korrekt lesz és Románia ellen is elindítja a hetes cikkely alapján az eljárást.Ajánljuk még










