david pressman
Szeretett szövetségeseink a szemünkbe szerették volna mondani, hogy nem vagyunk szuverén ország
Azért ezt az élményt bármelyik német vagy szovjet (orosz) tábornoktól beszerezhettük a múlt században, és ez az élmény attól nem lesz kellemesebb, hogy más az egyenruha. Tilos gazdaságilag semlegesnek lennünk. Mondjuk az USA sem az, hiszen például jelenleg kedvezőbb feltételek között kereskedik az oroszokkal, mint velünk.David Pressmannel ellentétben a Halloween legalább nem akarja szétbarmolni a kultúránkat
Október 31-én jön megint a Halloween. És mint minden évben ilyenkor, meghallgatjuk, hogy „az egészet be kell tiltani,” hogy „van nekünk saját ünnepünk,” és hogy ez amúgy is „sátánista” – valahogy úgy, mint régen a rockzene. Aztán a másik oldalról halljuk, hogy a jobboldali konzervatívok maradiak, boomerek, és hogy a Halloween amúgy menő, de ezt általában olyanok mondják, akik nem tudják, miről szól a Mindenszentek. Az amerikai WOKE oldalról pedig azt halljuk, hogy a Halloween rasszista. Nyilvánvaló, hogy bármit is mondanak, nekünk, magyaroknak nincs szükségünk a Halloweenre, de közel sem olyan káros, mint a közösségi médián keresztül alattomosan bekúszó nőnek öltözött férfiak videói, vagy a szintén USA-ból „importált”, Lakatos Márkot ölelgető David Pressman. Ehhez képest egy kis csokikéregetés kultúra-kisajátító indián jelmezben, vagy akár egy blackface-ben sem tűnik olyan szörnyű dolognak. Kivéve persze, ha reformátusként azt gondoljuk, hogy a Halloween egy katolikus ármánykodás. De ez nyilván csak vicc.David Pressmant testőrök garmadája védte a szélsőséges kérdésinktől | The Fair Right (videó)
David Pressman amerikai nagykövet rendszeresen oszt szét óriási összegeket a (szerinte szabad) sajtó munkatársai között, annyira azonban mégsem szereti a sajtómunkásokat, hogy válaszoljon két egyszerű kérdésre. A IV. Pécs Pride-on (mert már ilyenünk is van) megpróbáltuk utolérni a nagykövetet, ő azonban szabályosan levegőnek nézett bennünket. Amikor közelebb léptünk, a testőrei "finoman" a tudtunkra adták, hogy ezt itt most nem szabad. Csak az abszurd párhuzam kedvéért: egy DK-s aktivista közvetlen közelről dobhat játékpénzt Orbán Viktorra, Magyarország miniszterelnökére, miközben az amerikai nagykövet körül a testőrök még a légteret is kibérelték.Pressman kiakadt és nem érti, miért létfontosságú Magyarország energiabiztonsága
David Pressman amerikai nagykövet újabb éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormány egyik tagjával szemben. A nagykövet most Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tevékenységét bírálta – szúrta ki a Magyar Nemzet. A diplomata célkeresztjébe ezúttal a magyar energiabiztonság kérdése került, amelyről a miniszter az orosz hatóságokkal tárgyalt.A Pressmanfon influenszere bebizonyította: a férfiak is menstruálnak | Fókuszcsoport Ádám dühösen nyökög - sokadik rész
Fókuszcsoport Ádám legújabb videójában villámgyors gondolataival küzdve azon bosszankodik, hogy léteznek Fideszes fiatalok. Nem tudom, mi járhat a fejében, de nem lehet túl egészséges, ha valaki már attól ennyire felkapja a vizet, hogy tőle független emberek máshogy látják a világot. Konkrétan el is mondja, hogy mindenkit megjegyez magának és senkinek sem fog megbocsátani, amiért 16 év alatt elloptak tőle 25 évet. Nem tudjuk, hogy ezek a számok hogy jöttek ki náluk, de a Fókusz Stúdiót nem is Ádámék matektudása miatt nézik az emberek. Aggodalomra semmi ok: ha a Pressmantól kapott támogatást kell átszámolni, valószínűleg sokkal alaposabbak a srácok. Talán azért, mert ott jóval nagyobb számokkal dolgoznak.Dúró Dóra David Pressmannak: az USA nagyköveteként ön egy LMBTQ-aktivista
Az USA magyarországi nagykövete részt vett a Pécsett megrendezett Pride felvonuláson, amit közösségi oldalán is megosztott. Posztjában a nagykövet kiemelte, hogy megható volt csatlakozni a “bátor magyarokhoz”, akik a szabadságért és méltóságért vonultak. Dúró Dóra nyílt levélben üzent David Pressmannak, és felhívta a figyelmet arra, hogy a nagykövet egy másik, az országot éppen akkor sújtó árvízhelyzet kezelése kapcsán nem szólalt meg, ahol több magyar település került veszélybe. A politikus azt is szóvá tette, hogy az LMBTQ-jogok kiemelése mellett számos fontos társadalmi kérdés – mint például az illegális migráció, a demográfiai válság vagy a megélhetési problémák – elkerülik a nagykövet a figyelmét. Ezenkívül kritizálta, hogy a nagykövet egyoldalúan képvisel egy kisebbségi kérdést, miközben a magyar társadalmat sújtó alapvető problémákról nem nyilatkozik.Orbán Balázs: miközben Pressman hazánkat vádolja a demokrácia leépülésével, az ellenzéki elnökjelölt folyamatos életveszélyben van
Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója a közösségi oldalán reagált David Pressman, amerikai nagykövet mai előadásán elhangzott azon szokásos vádakra, amelyek szerint hazánkban a Kormány leépítette a demokráciát.Pressman kiakadt azon, hogy Kövér László nem engedte be a baloldal LMBTQ-konferenciáját a Parlamentbe
A Parlamentben szeretett volna LMBTQ tematikájú konferenciát tartani kedd délután a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd, ám Kövér László házelnök nem adott termet az Országgyűlés tekintélyének megóvására hivatkozva. David Pressman, az USA budapesti nagykövete tájékoztatása szerint az Amerikai Egyesült Államok kormánya többször is aggodalmát fejezte ki a magyar demokráciát fenyegető veszélyek miatt, ez a döntés tovább fokozza ezeket az aggodalmakat.Kövér László nem adott helyet az LMBTQ konferenciának a parlamentben, mire Pressman kiakadt
A parlamentben szeretett volna LMBTQ-tematikájú konferenciát tartani kedd délután a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd, ám Kövér László házelnök nem adott termet az Országgyűlés tekintélyének megóvására hivatkozva. David Pressman természetesen nem hagyta szó nélkül Kövér lépését.Ajánljuk még

















