Meghallgatták a polgárokat, nem lesznek fizetősek a "szabadstrandok" Fonyódon (videó)PPestiSrácok.hu Eco 2020 június 8. A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság eloszlatása volt a célja a Fonyódi Polgári Egyesület hétvégi rendezvényének, amelyen a dél-balatoni térség felelős politikusai és kormányzati vezetői, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese beszélgetett egymással portálunk lapigazgatója, a Balaton rádió egykori főszerkesztője, azaz Stefka István és a Somogyi Hírlap főszerkesztője, Lengyel János moderálásával. A sok téma mellett a fórumon a fonyódi nyaralóvendégek és polgárok egy kezdeményezése is célba ért. Sikerült ugyanis közös megoldást találni egy vitás kérdésre, így a tervekkel ellentétben továbbra sem lesz fizetős az eddig szabadon látogatható, kormányzati támogatásból felfejlesztett két fonyódi strand.
Sorra bújnak elő Hegedüs hadnagyaink Magyar ugar április 4. Ne hagyjuk, hogy az esküszegők árnyékrendőrséget és árnyékhadsereget szervezzenek!
Az „élősködő” Magyar Peti tartott kiselőadást Orbánnak az érdemi munkáról és a szerénységről Magyar ugar április 2. Az az ember, akinek a legnagyobb teljesítménye eddigi életében az volt, hogy betöltötte azokat a pozíciókat, majd felvette és elköltötte az azokért járó milliókat, amelyek nem tehetsége vagy szorgalma, hanem csupán felesége miatt illették meg.
Magyar Péter azt már nem hiszi, hogy Orbán meg tudja akadályozni a választásokat, de a Védelmi Tanács ülésére azért menne Magyar ugar