Pesti Srácok

Meghallgatták a polgárokat, nem lesznek fizetősek a "szabadstrandok" Fonyódon (videó)

A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság eloszlatása volt a célja a Fonyódi Polgári Egyesület hétvégi rendezvényének, amelyen a dél-balatoni térség felelős politikusai és kormányzati vezetői, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese beszélgetett egymással portálunk lapigazgatója, a Balaton rádió egykori főszerkesztője, azaz Stefka István és a Somogyi Hírlap főszerkesztője, Lengyel János moderálásával. A sok téma mellett a fórumon a fonyódi nyaralóvendégek és polgárok egy kezdeményezése is célba ért. Sikerült ugyanis közös megoldást találni egy vitás kérdésre, így a tervekkel ellentétben továbbra sem lesz fizetős az eddig szabadon látogatható, kormányzati támogatásból felfejlesztett két fonyódi strand.

Könnyid Lászlót, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettesét, Biró Norbertet, a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét, Dr. Neszményi Zsoltot, a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Móring József Attila és Witzmann Mihály országgyűlési képviselőket és Hidvégi Józsefet, Fonyód polgármesterét a Fonyódi Polgári Egyesület invitálta a fórumra, a vendégeket az egyesület elnöke, Farkas Gábor fideszes önkormányzati képviselő köszöntötte.

A vendégek Lengyel János és Stefka István kérdéseire arra a következtetésre jutottak, hogy a járvány lecsengésével és a veszélyhelyzet feloldásával igencsak jó szezonra számíthatnak a Balaton déli partján is, sokan a külföldi utak helyett a biztonságos balatoni üdülést választják. Ez enyhíti majd a Somogy megyében is aggasztó gazdasági visszaesést és a növekvő munkanélküliséget, amelyet a Covid-vírus elleni védekezés és a bezártság hónapjai váltottak ki. Lengyel János a beszélgetést a múlt heti százéves évforduló apropóján egy Nagy-Magyarország térkép felmutatásával kezdte, előrebocsátva: hazánk szétszabdalását is túléltük, a járvány következményeit is leküzdjük.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a Somogyi Hírlap tudósítása szerint kiemelte: naponta több mint háromezren foglalnak belföldi nyaralást, ennek nagy részét a Balatonhoz. A magyarok több mint háromnegyede belföldön szeretne nyaralni. Miután véget ér a veszélyhelyzet, az első három hónapban az emberek ötven százaléka, év végéig pedig a hetven százaléka szeretne itthon pihenni, a felmérések szerint. Könnyid László elmondta, nagy fellendülést várnak a magánszálláshelyek fejlesztésére kiírt hatvanmilliárd forintos pályázatuktól is (erről a Kisfaludy program honlapján találhatóak meg a részletek.)

PestiSracok facebook image

Hidvégi József, Fonyód polgármestere kiemelte: mindig is optimistán gondolkodtak és a vírus kirobbanásakor sem álltak meg a szezonfelkészítő munkálatokkal. Hozzátetette: több tömegrendezvényt feltehetően nem tudnak megszervezni a városban, a családosokat azonban az idei nyáron is várják a déli partra.

Csak a siófoki polgármesterrel nem lehet együtt dolgozni

Witzmann Mihály, Siófok és térségének országgyűlési képviselője hangsúlyozta: márciusban még borúsan látta a turizmus jövőjét. A kormány azonban jól és időben reagált a kialakult helyzetre, ezért várhatóan az idei szezon is jól alakul majd. Külföldre vélhetően sokkal kevesebben utaznak majd, mint a korábbi években, ez pedig kedvezhet a Balaton forgalmának – tette hozzá. Witzmann Mihály arról is beszélt, hogy képviselőként ő nem nézi az egyes polgármesterek "színét", hiszen a megye fejlesztése, a megoldások megtalálása közös érdek. Egyedül - minden erőfeszítés ellenére - Siófok a Márki-Zay Péter-féle mozgalom támogatásával politizáló polgármesterével, Lengyel Róberttel nem találják meg a közös hangot, mert ő a jelek szerint inkább lemond a fejlesztési támogatásokról is, csak nehogy bármiben is a kormányzattal kelljen közös célért dolgoznia.

A rendezvényszervezők helyzete még mindig kilátástalan

Móring József Attila, Fonyód és Marcali és térségének országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a vírus okozta első sokk után a legtöbb vendéglős átállt az ételkiszállításra és próbálta átvészelni a helyzetet, s nagyon sokan leleményesen keresték a túlélés útjait, egyedül a rendezvényszervezők helyzete maradt teljesen kilátástalan, hiszen számukra a szezon nagyobbik része már biztosan elúszott. Móring ezért a rendezvényipar hathatósabb támogatását kérte Könnyid Lászlótól.

Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt hónapokban sem álltak le a területfejlesztési programok és sok helyen folytatódtak a megkezdett beruházások. Hozzátette: azokat a szakembereket, akik nemrég hazatértek Nyugat-Európából, most könnyen fel tudják venni az eddig munkaerőhiánnyal küzdő cégek, így mindkét fél jól jön ki a nehéz helyzetből. Neszményi Zsolt kormánymegbízott a megye napilapjának tudósítása szerint elmondta: március közepétől 25 százalékkal emelkedett az álláskeresők száma a megyében. Jelenleg 16 ezer 363-an keresnek munkát, ebből csaknem kétezren a turizmus területén szeretnének elhelyezkedni. Kiemelte: a Balaton part Somogy megye húzóágazata, ezért a megye vezetőinek kutya kötelessége, hogy mindent megtegyenek a sikeres szezonért. Hozzátette: országosan több mint négyszázezer ember dolgozik a turizmusban, döntő többségben családi vállalkozások. Ezért minél többen nyaralnak itthon, annál jobban kedveznek az országnak és nemzetgazdaságnak.

Célba talált Stefka kérdése: mégsem lesz fizetős a két strand

Stefka István a fórumon Könnyid Lászlónál és Hidvégi Józsefnél is rákérdezett az önkormányzat az elmúlt napokban sokat vitatott tervére, hogy a járvány okozta bevételkiesések miatt fizetőssé tesznek két népszerű strandot, a fonyódi "városi-" és a bélatelepi fürdőhelyet, amelyeket tavaly a turisztikai ügynökség több százmillió forintos támogatásából fejlesztettek (több dél-balatoni szabadstrandhoz hasonlóan) példaértékűen, hatalmas játszóterekkel, kulturált szociális blokkokkal és sok más kényelmi eszközzel.

Könnyid László a kérdésekre kifejtette: nem jó irány fizetőssé tenni s szabadstrandokat, s biztosan lehet megoldást találni Fonyód gondjára. A fórum után a felek meg is tárgyalták ennek lehetőségét és úgy tűnik: lesz megoldás, hiszen a Somogyi Hírlap online kiadása hétfő este megírta, hogy mégis ingyenes lesz a belépés a két strandra. A helyi polgárok és nyaralóvendégek előzőleg már közel ezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy ne keserítsék meg jegyszedéssel a patinás üdülőhely életét.

Bejött Merkely Béla professzor prognózisa

A fórum résztvevői felidézték Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nagyon népszerű márciusi, látnoki képességeket megcsillogtató interjúját. A járvány elleni védekezésben mindvégig kiemelkedő szerepet játszó professzor a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorábanugyanis elsőként vezette le, hogy Magyarország és a szomszédos országok sorsa az elborzasztó nyugati példákhoz képest kedvezőbb lehet, s ha minden jól alakul, "nyaralni azért fogunk." Igaza lett - állapították meg többen is.

A videót László Petra készítette/PestiSrácok.hu, vezető kép: Fonyód Média

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.