Pesti Srácok

demokratikus koalíció

Akár ki is zárhatják a kamarából a DK-s frakcióvezető ügyvédet, aki megakasztotta a Czeglédy-pert

Magyar ugar 2020 december 3.
Előzetes vizsgálat után elrendelte a fegyelmi eljárás lefolytatását Binszki József szegedi ügyvéd, DK-s politikus ellen a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy Binszki – aki nem mellesleg Gyurcsány pártjának frakcióvezetője az alföldi városban – úgy vállalta el több, folyamatosan tagadásban lévő terhelt védelmét a Czeglédy-ügyben, hogy korábban egy ugyanebben az ügyben beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlottat képviselt. Mivel ez abszolút érdekellentét, felveti az összeférhetetlenség lehetőségét. A Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék ezt meg is állapította, Binszki Józsefet pedig kizárta az egész büntetőeljárásból és határozatlan időre kénytelen volt emiatt elnapolni a büntetőpert. Mindez azt jelenti, hogy a Czeglédy Csaba és társai ellen hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyet érdemben még mindig nem tudták elkezdeni tárgyalni. Budai Gyula a történtek miatt a Szegedi Ügyvédi Kamarához fordult, ahol a fegyelmi főbiztos arra jutott, hogy a fegyelmi eljárást meg kell indítani: Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.