Pesti Srácok

demokratikus koalíció

Mémek és féligazságok: évet értékelt Gyurcsány Ferenc - Kitüntetés Vásárhelyi Máriának (PS-videó)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2020 február 9.
Már az elején megadta az alaphangot vasárnap délutáni évértékelőjének Gyurcsány Ferenc, hiszen az ilyenkor szokásos Himnusz helyett az Örömódával kezdődött a DK elnökének évértékelője, érzékeltetve a párt politikai prioritásainak sorrendjét. Az érthetetlen módon a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként felkonferált Gyurcsány Ferenc múlt heti szavait megismételve, ismét elsiratta a magyar demokráciát, amelynek múlását nemcsak gondosan saját szája íze szerint összeválogatott grafikonokkal, de a nyugdíjas átlagéletkorú közönsége számára darabosan érthető mémekkel is "alátámasztotta". A bukott kormányfő szerint, az elmúlt években a haza tönkrement olyannyira, hogy szerinte jelenleg rosszabb Magyarországon élni, mint akár saját miniszterelnöksége, vagy a szocializmus alatt volt. De nemcsak "a hazát" siratta el, igyekezett saját pártját is az áldozat szerepébe hozni, ami legalábbis véleményes húzás, gondoljunk csak Gréczy szexuális zaklatási ügyére, Czeglédy Csaba sorozatos bírósági ügyeire, vagy a jogerősen elítélt, mentelmi jogától megfosztott Varju Lászlóra. Vagy persze Niedermüller Péterre, aki központi szerepet kapott Gyurcsány beszédében. Őt azzal próbálta mentesíteni kijelentése súlya alól, hogy kifejtette, valójában a Fidesz kirekesztő mindenkivel szemben, aki nem "közéjük tartozik". Az elsőre zavarosnak tűnő, mintegy egy órás beszéd végül aligha meglepő konklúzióra futott ki: szeretné ha az ellenzéki tábor összefogna és megvédené egymást, legyen szó bármilyen "fideszes támadásról". Ez pedig nem meglepő egy olyan párt elnökétől, aki Czeglédykkel, Niedermüllerekkel és Gréczykkel próbál meg kormányalkotó tényezővé válni. Hogy milyen egyéb "magvas" gondolatokat osztott meg híveivel Gyurcsány Ferenc, kiderül videós összeállításunkból.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.