demokratikus koalíció
Mártírmeséivel járja az országot a milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba
Alig néhány nappal azután, hogy bűnügyi felügyeletét - korábbi elnevezésén: házi őrizetét - megszüntette a bíróság, országjárásba kezd a bűnszervezet működtetésével és milliárdok elcsalásával vádolt Czeglédy Csaba. A szocialista politikust több társával együtt 2017 nyarán vették őrizetbe, másfél évig volt előzetes letartóztatásban, majd decemberben, miután már érdemi nyomozati munka nem folyt, enyhítettek a kényszerintézkedésen. A karácsonyt már otthon tölthette, de lakását nem hagyhatta el. Március első hetében a Szegedi Törvényszék a bűnügyi felügyeletet is megszüntette. Információink szerint az ügyészség fellebbezését többek közt azzal is indokolta, hogy Czeglédy befolyásolni próbálja az ellene zajló eljárást. Már arra is több példa volt, hogy az ügyvéd-politikus beperelt, feljelentett ellene valló tanúkat, sőt, még az ügyében eljáró csoportvezető ügyészt is. Ezt most tovább igyekszik tetézni azzal, hogy az egész országot körbejárva játssza el a hatalom üldözte ártatlan mártírt. Az már csak nüansznyi politikai pikantéria, hogy az MSZP politikusa a Demokratikus Koalíció meghívására tartja első előadását szerdán Győrben. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.