denk
Országos sikereket ér el a baloldali, migránsokra építő holland antiszemita párt
Végy egy jóléti államot, egy rakat, már szalonképtelennek mondott, habzószájú kommunistát, és egy szemmel is jól látható bevándorló tömeget. Hollandiában valami nagyon hasonló alapokon jöhetett létre és működhet figyelemre méltó eredményekkel a DENK nevű párt. Az első generációs török bevándorlók által alapított párt elsődleges bázisa a baloldali pártokból botrányos antiszemita megnyilvánulásaik miatt kizárt politikusokból és véleményformálókból áll. A célközönségnek pedig azok a szavazók számítanak, akik már szakítanának a rideg, avitt hagyományokat őrizgető jobboldali politikával, helyette pedig fogékonyak a baloldali (iszlám) progresszióra – számol be a Migrációkutató Intézet tanulmánya.Ajánljuk még