Pesti Srácok

Migrációkutató: sok támogatója van a Denk nevű holland bevándorlópártnak

null

Sokan támogatják a Denk nevű holland bevándorlópártot, annak ellenére, hogy üzeneteik jelentős része antiszemita - mondta a Migrációkutató Intézet kutatója, a pártról készült tanulmány szerzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Veszprémy László Bernát hozzátette: a Migrációkutató Intézet tanulmányában a Denknek egy olyan 2016-2017-es kampányára fókuszált, amely a holland társadalom előítéleteire, sztereotípiáira épített. A kampány kiterjedt Izrael démonizálására, izraeli közszereplők támadására is – közölte. Hangsúlyozta: több kutatás is kimutatta, hogy a török származású holland szavazók több mint fele, és az arab származású szavazók jelentős része a Denket támogatja. Általában a bevándorlók érdekeinek képviseletére alakuló pártok nem hosszúéletűek, a Denk viszont egy stabilan létező holland párt, amely bekerült az alsóházba is - jelezte. Emlékeztetett: a Denk megalapítása egy 2014-es holland belpolitikai botrányhoz köthető, amikor a Munkáspárt két török származású alsóházi képviselője kritizálta a miniszterelnök-helyettest zsidó származása miatt. A két politikust kizárták a pártból, és később ők alapították meg a Denket.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.