dezinformáció
A valóság dezinformációvá, a dezinformáció pedig valósággá vált – Hardcore Hobbista
Karigeri és a közgyűlés összetétele legalább olyan zavarokat okozott nekünk, mint a Pentagonnak a kínai oltás. Vagyis a két témánk a kilátásba helyezett új választás a fővárosban, amit Gelgő vagy akar, vagy nem akar, illetve a dezinformáció, ami ellen úgy küzd a haladás, hogy ők maguk terjesztik. Hiszen a dezinformáció fontosabb annál, mint hogy másra bízzák. A második félidőben Grósz János volt a vendégünk, akitől megtudtuk, hogy mi a különbség az iron man és az Iron Maiden között.Az öt legordasabb ellenzéki kammpányhazugság – Ugyanazok készítik a dezinformációs anyagokat Gyurcsánynénak, mint Magyar Péternek
Dobrevi szintre emelte a hazudozást Magyar Péter a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatókról – írja Szalai Piroska legújabb elemzésében, amelyben kiemeli: Magyar kampánya nem szól másról, mint hogy Dobrev Klára unalomig ismert álhíreit terjeszti. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa összegyűjtötte az öt legordasabb ellenzéki kampányhazugságot.A megöntözött öntöző esete, avagy a dezinformációról szóló dezinformáció
A 403 (négyszázhárom) feliratkozóval rendelkező, roppant unalmas, videónként alig pár száz megtekintéssel rendelkező Youtube-csatornától félti magát és az egyetlen kimondható igazságot az Európai Unió.Věra Jourová távozása előtt még megpróbálja hitelteleníteni Elon Musk platformját
Az X közösségi hálózaton (a korábbi Twitteren) terjed legnagyobb arányban a dezinformáció − jelentette ki keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos, aki korábban bejelentette, hogy "politikai méregtelenítést" fog tartani és nem marad az Európai Bizottságban.Uniós biztos: jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat
Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.Csúcsra járatná a cenzúrát a Biden-kormány, a republikánusok a szólásszabadságért harcolnak
Óriási a felháborodás az amerikai konzervatívok között, amióta a kormányon lévő demokraták bejelentették: a belbiztonsági minisztérium égisze alatt létrehoznak egy dezinformáció elleni kormányzati testületet (Disinformation Governance Board), amelynek feladata többek között a félretájékoztatással szembeni fellépés, az Oroszországból érkező dezinformációk ellensúlyozása. Az amerikai sajtóban George Orwell 1984 című disztópikus regényének dermesztő Igazságminisztériumával állítják párhuzamba a demokrata kezdeményezést – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. A Fehér Ház azonban igyekszik a „biztonsági kockázatok” elhárításával indokolni a testület szükségességét.Barack Obama a magyar kormányt is kritizálta egy beszédében
Az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke, Barack Obama beszédet tartott az információk létrejöttéről és fogyasztásáról, illetve arról, hogy a dezinformáció miatt milyen kihívásokkal kell megküzdenie Amerikának és a demokráciának – számolt be a Portfolio pénteken. A Stanford Egyetem alá tartozó Cyber Policy Center és az Obama Alapítvány által közösen szervezett szakmai konferencián megtartott beszédében Obama Magyarországot is megemlítette és kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben.Ajánljuk még















