Pesti Srácok

A megöntözött öntöző esete, avagy a dezinformációról szóló dezinformáció

A megöntözött öntöző esete, avagy a dezinformációról szóló dezinformáció

A 403 (négyszázhárom) feliratkozóval rendelkező, roppant unalmas, videónként alig pár száz megtekintéssel rendelkező Youtube-csatornától félti magát és az egyetlen kimondható igazságot az Európai Unió.

Szokás szerint az USA-ból szerkesztett uniós sorvezető, a mainstream politikusai alá ritmust verő Politico című lap indította az ellentámadást a leadben említett, rendkívüli eléréseket és befolyást produkáló csatorna, a Voice of Europe Szurovikin-vonalai felé. Mint a Politico megállapította,

Van tehát miért rettegnünk amerikai sugallatra az elképesztő méreteket öltő moszkvai befolyás miatt. A korábbi cseh külügyminiszterrel, a ma 67 éves Cyril Svobodával készített interjút például már majdnem 600-an, egészen pontosan 597-en megtekintették, pedig alig két hete tették fel a csatornára. Magam nem mertem rákattintani, mert hátha rögtön megfertőződöm az úgynevezett Putyin-vírussal, és tagadni kezdem, hogy egy befogadó, a legmodernebb gendernyelvészeti vívmányokkal felszerelt közös európai hadsereg képes lesz elrettenteni az oroszokat meg a kínaiakat egyszerre minden olyasmitől, amit amúgy se csinálnának. Cyril Svoboda amúgy az EPP-tag cseh kereszténydemokratákhoz tartozik, és mint ilyen, nem annyira euroszkeptikus, továbbá szélsőjobboldali, mint azt a Politico felfestette nekünk ördög formájában a falra, de nincs időnk kibontani az igazság minden részletét, ha a rettegést kaptuk parancsba.

PestiSracok facebook image

Hazánk régi barátja, Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke roppant aggasztónak nevezte a fejleményeket, és arra figyelmeztetett rögtön:

Majd mindenkit megnyugtatott, hogy figyelemmel követik az eseményeket, nem leszünk megosztva. Ha Věra Jourová valamit figyelemmel követ, az minden bizonnyal fontos, meg vagyunk mentve. (Annyira odafigyel, hogy túlórában kényszerül lopni tőlünk.)

Hogy azért mi, itt Magyarországon ne érezzük magunkat teljes biztonságban, arról a CIA a HVG gondoskodott. Mint titkosszolgálati forrásokból megtudták,

A nyugtalanító hírben az is szerepel, hogy a nevezett francia és francia–magyar állampolgárok kapcsolatban vannak politikusokkal, illetve szélsőjobboldali körökkel, valamint aktívak a Facebookon és a Twitteren, ahol orosz propagandát terjesztenek. És ezt a rémisztő összeesküvést egy cseh kezdeményezésre lefolytatott, több országon átívelő, hónapokig tartó, titkosszolgálatokat is bevető összeurópai nyomozás eredményeként fedezték fel.

Oké, akkor azért mondjatok még valamit, hogy legalább valamennyire képesek legyünk komolyan venni ezt a hatalmas és félelmetes, a legendás Putyin-rokon Medvedcsuk és valami Marcsevszkij által finanszírozott hálózatot, ami úgy befolyásolja az európai politikát, hogy senki által nem nézett és senki által le nem hivatkozott videókat készítenek egy senki által nem látogatott Youtube-csatornára! Magyarországon pedig két tagja van, egy X meg egy Y, akik kapcsolatban állnak valakikkel.

Ha ez az orosz befolyásszerzési kísérlet, akkor – már megbocsássanak! – valahogy képtelen vagyok rettegni. A Mandiner írja, hogy csütörtök este óta ismeretlenek lefagyasztották a lengyel belbiztonsági szervezet, a Belbiztonsági Ügynökség honlapját, miközben a lengyel biztonsági szolgálatok emberei házkutatást végeztek Varsóban és a nyugat-lengyelországi Tychyben, és 48 500, illetve 36 ezer dollárt foglaltak le. Felfoghatatlan összeg. Ez jó magyar forintra átszámolva bizony több mint 13 millió forint. Ennyiből akart Medvedcsuk és valami Marcsevszkij Lengyelországban orosz befolyást vásárolni. Hihetetlen összegek, nem csoda, hogy azonnal tele kell kiabálni az európai sajtót, nehogy a polgárok netalán ne az igazi fenyegetésekkel, az oroszokkal foglalkozzanak, hanem az olyan apróságokkal és nyilván orosz dezinformáció által felnagyított problémákkal, mint az európai gazdaság tönkretétele, a migráció és a lélekromboló hadigenderészeti nyomulás.

Kezdődik az európai kampány, és ezeknek a „híreknek” egyetlen funkciójuk van: a hamis tényállás legyártársa, amit az amerikai ügynök-újságírók rá tudnak olvasni azokra a politikusokra, akik az amerikai ügynök-politikusokkal szemben indulnak a választásokon. Pont ugyanazt játsszák fel a közvéleménynek, amit 2016-ban elkövettek Trumppal szemben.

Nekünk annyi dolgunk van ezzel az egésszel, hogy se a Voice of Europe-ot nem követjük, se az orosz dezinformációról dezinformációt terjesztő lapokat. Olvassanak PestiSrácokat, a mi munkatársainkat nem a nagykövetségek fizetik!

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.