dezse balázs
Már a Gyűrűk Ura is rasszista, hiszen előnytelenül ábrázolja az egyébként békés orkokat – Dezse Balázs videóblogja
Kirúgtak egy tanárt az egyik vancouveri egyetemről, mert lájkolta Trump Twitter-bejegyzését, így már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egyetlen kattintás miatt ellehetetlenítsenek bárkit. Közben a lázadó anarchisták szépen lassan azzá válnak, ami ellen a legjobban lázadnak, erre remek példa a CHAZ nevű “autonóm” köztársaság, akik igen hamar rájöttek, hogy nem tudják megteremteni maguknak a létezés feltételeit. Mindeközben Ben Shapiro sok más republikánussal együtt eléggé pesszimista Donald Trump válságkezelésével kapcsolatban, ezt pedig nem is rejtik véka alá. Boros Bánk Leventével többek között ezekről a dolgokról beszélgettünk.Így termesztik a füvet az amerikai Antifák – Dezse Balázs videóblogja - Vendég: Georg Spöttle
Ritkán beszélgetünk az amerikai eseményekről biztonságpolitikai szemszögből, ezért ezen a héten Georg Spöttle szakértő urat hívtuk meg, hogy vegye el az életkedvünket. A Nézőpont Intézet elemzője elmondta, ez nem meglepő, a múltban, Európában is voltak hasonló ötletek, amiket a terrorelhárítás egészen jól tudott kezelni.Az őrület vonata továbbra is zakatol – Dezse Balázs videóblogja
London lett a George Floyd melletti tüntetések európai gócpontja, amit bár rákenhetünk a multikultira, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a rendőrség abszolút tehetetlen a feldühödött rendbontókkal szemben. Mahyar Tousi vlogger a kanadai Rebel Newsnak arról számolt be, hogy ezek a tüntetések gyakorlatilag semmiről sem szólnak. Az USA-ban közben azért aggódnak a "haladó gondolkodók", hogy nehogy a tüntetőket hibáztassák majd azért, ha újra fellángol a járvány, mert amúgy mindenről a rasszizmus tehet. Az egyelőre megállíthatatlannak tűnő tébolyról Kroó Zitával, az Origo újságírójával beszélgettünk.Keménymag – Az amerikai zavargások nem a feketékről szólnak
Több fekete rendőr és civil is az Amerika-szerte fosztogató csürhe áldozatává vált. Tragikus sorsukról azonban szinte egy szó sem esik a mainstream médiában. Vajon az ő életük nem számít? Az ő meggyilkolásuk is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban kitört zavargások nem a feketékről szólnak – hangzott el a Hír TV Keménymag c. műsorában.Számít-e a fekete rendőrök élete az USA-ban? – Dezse Balázs videóblogja
Ezen a héten Lánczi Tamással beszéltük ki a hét fontos eseményeit. És mi másról is beszélhettünk volna, mint arról, hogy az USA-ban kitört a liberálisok kommunista polgárháborúja, amelynek apropója George Floyd egyértelműen méltatlan halála, de a legtöbb rendbontónak nagyjából fogalma sincs, hogy miért van az utcán, viszont jól láthatóan nagyon élvezik a balhét. Mennyire számít a fekete rendőrök élete? Ki állhat a szervezett rombolások háttérében? Lehetséges-e terrorszervezetnek titulálni egy mozgalmat, amelynek nincsen egy központi vezetése? Hogyan állítható meg az Antifa terror? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ kedvenc amerikai vloggereink segítségével.A magyarokkal eddig bármit megcsinálhattak, következmények nélkül (PS-videó)
Hétköznapi élmények, amelyek egytől-egyig Trianonból erednek. Milyen érzés kerülgetni az apró, ám tömegében már fárasztó állami stikliket? Hogyan terül rá az elnyomás finom, szinte átlátszó szövete a külhoni magyar létre? És mit lehet tenni ellene? A videóból kiderül.Minden rendben, ez csak egy transznemű szarvasember - Dezse Balázs videóblogja
Jó tudni, hogy szabadon élhetünk. Ha valaki transznemű szarvasember akar lenni, ezt gond nélkül megteheti, sőt, valamelyik hollywoodi színésztől még talán egyedi maszkot is kap majd, a hír pedig majd felrobbantja a haladó média címlapjait. Ezen a héten ezekről beszélgettünk a vlogomban Párkányi Eszterrel.Felesleges futni, ha Trump kilő minket az űrbe – Dezse Balázs videóblogja
Érdekelne, hogy miért megy valaki politikai pályára, ha nem hajlandó kérdésekre válaszolni, még arra sem méltatja az újságírót, hogy azt mondja: nem nyilatkozik. Mindegy, történtek még hasonlóan izgalmas dolgok a nagy víz túloldalán. Például liberális anyukák rúdtáncolgatnak meztelenül a kislányukkal, Donald Trump közben kifejtette az ellenzéki újságíróknak, hogy legszívesebben egy rakétára tenné és kilőné őket az űrbe. Amerikában egyébként brutálisan viselkedik az ellenzék, azért vegzálják a szomszédaikat, mert azok képesek elmenni dolgozni, sőt, akarnak is. De, ha már Gurmai Zitát említettük, arra is kitérünk, hogy miért utálják az amerikai feministák, ha a férfiak is igénybe veszik a futópályákat.Járványmítoszok nyomában, avagy mi köze a birkavesének a koronavírushoz (Polbeat-videó)
Az e heti Polbeat rendhagyó helyszínen, a szerkesztőség egy üggyel-bajjal berendezett sarkában és rendhagyó vendégekkel készült. Mítoszvadászainkkal megpróbáltuk lerántani a leplet azokról a legendákról, amelyek a koronavírus-járvány alatt kaptak szárnyra. Mernyó Ferenccel és Sebes Gáborral megvitattuk, hogy valójában kinek nincsen töke, tényleg csak a horkoláson segítenek-e a kormány által beszerzett lélegeztetőgépek, de szóba kerültek a Pesti úti idősotthonban történtek és a főváros listája, hogy milyen eszközöket kér ahhoz, hogy bármit is csináljon.Ajánljuk még

















