dezse balázs
Hamarosan indulhat az első AI-hírcsatorna, ami azt is eldönti, hogy mi érdekelhet minket – Dezse Vű
Tavaly december végén egy furcsa videó jelent meg az interneten. Ebben egy nőnek látszó AI azt állította, hogy ők lesznek az első olyan hírcsatorna, médium a világon, ahol nem dolgoznak majd emberek, a tartalmat kizárólag a mesterséges intelligencia intézi majd. A "Channel 1" névre keresztelt csatorna nem titkolt szándéka, hogy teljesen átalakítsa a médiát, mert szerintük ez a jövő. Ráadásul állítólag mindenkinek személyre is tudják majd szabni a híreket, vagyis senki nem lát, hall, vagy olvas majd olyat, ami esetleg nem egyezik a véleményével, vagy azzal a valósággal, ami neki tetszik… Te jó ég! Lehet, hogy a Telex és a 444.hu is AI-vezérelt? Aztán persze az is lehet, hogy az egész nem igaz és egy hatalmas nagy álhírrel van dolgunk, semmit nem lehet kizárni, de akkor is érdemes beszélgetni erről, mert az ötlet már biztosan megvan, és valószínűleg a szándék is. 2024, az év, amikor a mesterséges intelligencia is beszáll a politikai kampányba, de vajon kivel van? – Dezse Vű
Az egyes országok pártjai mellett maga az Európai Parlament is készül a jövő évi, június 6. és 9. között tartandó EP-választásra. Az európai elit arra készül, hogy celebek felkérésével népszerűsítse az EP-választást, azt, hogy ezzel is buzdítsák a polgárokat a voksolásra, meg arra természetesen, hogy valahogyan ne az Orbánra meg ne a magyarokra voksoljanak. Egyetlen nagyon fontos szereplő nincsen felsorolva, vagy megemlítve, mint az emberek döntését befolyásolni képes és akaró tényező, aminek az idén először lesz szerepe egy politikai kampányban. És azért nem említik, mert nem akarják, hogy ezzel az emberek egyelőre képben legyenek. Ez a mesterséges intelligencia, vagyis az AI, ami úgy tűnik, hogy a baloldalt fogja segíteni az elkövetkezendő politikai megmérettetéseken – idén először, és ezentúl mindörökké. Úgy tűnik, megint teljesen újra kell gondolnunk mindent, amire eddig fel voltunk készülve. Csilliárdokért építenek luxusbunkereket a milliárdosok... tudhatnak valamit, amit mi nem? – Dezse Vű
A világ milliárdosai tudhatnak valamit. Az elmúlt időszakban ugyanis közülük egyre többen hivatkoznak valamire, amit csak az "eseménynek" neveztek, és a legtöbben közülük – már akikről tudni lehet – a vagyonuk egy jelentős részét fektették be félreeső Hawaii-szigeteki, vagy Új-Zélandon lévő ingatlanokba, amelyekhez földalatti szuperbunkerek is tartoznak, amik állítólag bármilyen "eseményt" kibírnak. Még mielőtt bárki meggyanúsítana azzal, hogy irigykedünk a milliárdosokra, nem így van. Ezt meghagyjuk a kommunistáknak, érdekes viszont, hogy vajon mire készülnek korunk gyíkemberei, mi az, amit túl akarnak élni, és mi mindent képesek megtenni azért, hogy minél előbb felépüljenek ezek a túlélőkomplexumok. Összeesküvéselmélet-percek következnek. Egy transznemű nő (igazából férfi) panaszt tett, amiért egy férfi takarítóval találkozott egy női mosdóban – The Right Brothers
Ismét három percben reagáltunk megdöbbentő történetekre a közösségi média bugyraiból. Például arra, hogy egy transznemű nő (valójában férfi) azért tett panaszt, mert egy McDonald’s mosdójában összetalálkozott egy férfi takarítóval, aki éppen kéztörlőt cserélt. Szerinte elfogadhatatlan, hogy férfiak is bemenjenek a női mosdóba. Egy másik szivárványos férfi abból próbált egy kis extra bevételre szert tenni, hogy kasztrálta önmagát egy élő közvetítésben. A történetben volt némi kannibalizmus is. Közben kijött egy érdekes felmérés is, mely szerint a vidéki emberek 97 százaléka fehér, emiatt pedig a városokból kiköltözni vágyó feketék rettegnek a rasszizmustól. Az már csak hab a tortán, hogy az ausztrál egészségügynek hivatalos közleményben kellett könyörögnie a transzneműeknek, hogy az eredeti nemüket jelöljék be a kórlapon, ellenkező esetben akár halállal végződő félrekezelés veszélye is előfordulhat. Szép új világ: korunk legsikeresebb modellje, a férfiak aktuális istennője még csak nem is létezik – Dezse Vű
Most hogy apuka lettem, a szokásosnál is jobban aggódom, hogy merre tart a világ. Minden porcikámmal azt remélem, hogy a kisfiamnak egyszer majd egy hús vér nővel lesz kapcsolata, és nem fog bedőlni annak, hogy egy számítógépek által generált kódba szeret bele, és annak írogat leveleket. Mert sajnos úgy tűnik, hogy ez történik, vagy legalábbis kezd, plusz a mesterséges intelligencia elkezdte elvenni a női munkákat és a női szerepeket, és ami még rosszabb, hogy ezen a világon senki nem háborodik fel. Bemutatom Aitana Lopezt, a 25 éves lányt, Spanyolország legszebb modelljét, akiért nagyvállalatok kapkodnak, és aki áloméletet él. Csak egy baj van vele. Nem létezik. És ezt vállalja is. Egy igazi, modern fiatal nem karácsonyt, hanem Kwanzaa-t ünnepelt idén – Dezse Vű
Az idei év talán legnagyobb húzása, ezer másik mellett persze az volt, hogy a Fehér Ház kiírta a közösségi média felületeire azt, hogy “Boldog Kwanzát kíván mindenkinek a Biden-Harris adminisztráció!”. Egy valamire való WOKE-komcsi először lájkolta ezt a posztot, majd nagyon örült neki, esetleg ő maga is kiírta a közösségi felületeire, hogy Boldog Kwanzaa-t kíván, majd amikor senki nem nézett oda, akkor beírta a Google keresőbe, hogy “Mi az a Kwanzaa? De soha nem vallja be, hogy nem tudta. És nem is érdekli. Ahogy a feketéket sem, akiknek egyébként – állítólag – a legnagyobb ünnepe. Pár éve legalábbis. Eutanázia: a legális gyilkosság kapudrogja? – Dezse Vű
Alan Nicholsnak korábban is volt depressziója, illetve egyéb egészségügyi problémákkal is küzdött, de egyik sem volt életveszélyes. Amikor a 61 éves kanadai férfi 2019 júniusában kórházba került, mert attól tartottak, hogy öngyilkos akar lenni, megkérte bátyját, hogy a lehető leghamarabb vigye ki őt onnan. Egy hónapon belül Nichols kérelmet nyújtott be az elaltatására, és megölték, annak ellenére, hogy a családja és egy ápolónő tiltakozott ez ellen. Az eutanázia iránti kérelmében egyetlen egészségi állapotot jelölt meg indoklásként: a halláskárosodást – És ez csak egy a sok megdöbbentő eset közül, és ne gondoljuk, hogy ez velünk nem történhet meg: a Momentum már nagyon szeretné, ha Magyarországon is lehetőség lenne az embereknek véget vetni legálisan a saját életüknek. De külföldi példákból jól látszik, a szigorú szabályozások előbb-utóbb odáig oldódnak, hogy egy őszi nátha, egy rossz anyagi helyzet is gyógyíthatatlan állapot lehet bármikor. Vagy majd egyszer csak lelőhetjük az utcán a hajléktalant, mert tulajdonképpen neki nagyon nehéz az élete, és jobb az úgy, mint télen éhesen fázni egy padon. Kanadában egyébként 2016 óta legális az eutanázia, amelynek alkalmazását a világ egyik legliberálisabb, leghaladóbb országában az elmúlt időszakban elkezdték brutálisan félreértelmezni. A szabadság és a jólét földjén már nem arról van szó, hogy gyógyíthatatlan betegeket fájdalom nélkül a halálba segítenek a lehető legszigorúbb körülmények között, hanem gyakorlatilag az abortuszhoz hasonlóan szinte bárki elvégeztetheti önmagán, ha éppen nem tudja már kifizetni a rezsiszámláit, vagy nem talál magának megfelelő lakhatást. Sőt, Kanadában működik egy, a Planned Parenthoodhoz hasonló szervezet is, amelyek nem az abortuszra akarják rábeszélni az embereket, hanem szinte mindenkit támogatnak abban, hogy önként vessen véget az életének, ha nem lát más megoldást, a nevük pedig Death with Dignity, vagyis “Méltósággal meghalni” Egy nagyon veszélyes elmeállapot: a főszereplő-szindróma – Dezse Vű
A főszereplő-szindróma az, amikor valaki olyan életet képzel maga köré, és aztán mutat a külvilágnak, ami teljesen eltér a realitástól. A digitális platformok egyre többeknek teremtik meg a teret arra, hogy a kitalált világuk főszereplői legyenek. Ez az állapot a legjellemezőbb a Z generáció tagjaira, akik nagyon szeretik azt gondolni, hogy az egész élet róluk szól, hogy az internet azért van, hogy ők használhassák, és egyébként egy ország, egy nemzet csupán kiszolgáló közeg annak érdekében, hogy nekik legyen mindig szójalattéjuk, meg korlátlan mobilnetük. A főszereplő szindrómában az egyik legrosszabb tehát, hogy ez a legtöbbször mások kárára történik, általában olyanokéra, akik nem akarnak ebben az ócska filmben szerepelni. Napjaink "Spártái", akikkel még a nagyhatalmak sem mernek cseszekedni – Dezse Vű
A sorkötelezettség megszüntetése a hidegháború végét követő évtizedek fontos jellemzője volt Európában. A folyamat mögött sok ok áll, de főleg a kétpólusú világrend megszűnésével kezdődött. Vagyis a világ országai békére készültek, úgy érezték, nincsen szükség arra, hogy mindenki bármikor meg tudja védeni a hazáját és a családját. Az Európai Unió tagállamainak többsége ma professzionális, önkéntességen és nem sorkötelezettségen alapuló haderőt működtet. Az utóbbi években Litvánia és Svédország a sorozások újbóli életbeléptetése mellett döntött, és a világ nagyon gyorsan lett egy sokkal veszélyesebb hely, mint annak idején, a hidegháború idején, ezért talán érdemes sokkal többet beszélni a katonai szolgálatról, és arról, hogy ki hogyan tervezi megvédeni magát egy esetleges fegyveres konfliktus esetén.