dezse balázs
Egy egész generáció hiszi azt, hogy dolgozni időpocsékolás – Dezse Vű
Azt mondják a Z Generációról, hogy ők egy nagyon kritikus generáció, hogy ők teljesen máshogy képzelik el az életet, és egyébként csak ezért nem értik őket sokan, de amúgy semmi baj nincs velük. Ezt elhiszem, ahogy azt is, hogy ők teljesen máshogy képzelik el a munkát is, mint az előttük világra érkezők. Valahogy úgy érzik, nekik minden jár, és nagy arányban vannak köztük azok, akik abból akarnak élni, hogy instagramoznak. De erről vajon a szüleik tehetnek, akik többnyire a mostani 40 évesek? Betiltanák a húst, az autót és a vásárlást 100 nagyvárosban – Dezse Vű
Közel száz város tagja a „C40 Városoknak, vagyis a “Cities Climate Leadership Group” néven ismert globalista éghajlatváltozással kapcsolatos szervezetnek, akik aláírtak egy Világgazdasági Fórumhoz köthető szerződést. Ebben az az „ambiciózus célkitűzés” van megadva, hogy 2030-ra el kell érni ezekben a városokban a személyenkénti „0 kg húsfogyasztást”, a „0 kg”. tejtermékek fogyasztását”, „az évente személyenként megengedett maximum 3 új ruhadarabot”, természetesen benne van, hogy 0 autót birtokolhat egy ember” és „fontos elem, hogy háromévente csak egy darab rövid távú oda-vissza repülés lehetséges, ami 1500 km-nél kevesebbet jelent. Nem, ez nem egy cyberpunk film, nem egy disztópikus könyv, ez a rideg valóság. A csődben lévő Karigeriéknek egymilliárd forintjuk van graffitifalak létrehozására (Karantén)
Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs az orosz tankönyv-ügyről beszélgettek és kifejtették, hogy aki végig kommunista volt, 1956-ot ellenforradalomnak tekintette, az ne aggódjon a jobboldal helyett a forradalomért. Szóba kerültek még a mindig nagyot mondó ukránok is, a srácok pedig leszögezték, hogy se nem orosz, se nem ukrán szemszögből látják a világot, hanem magyar szemmel és szívvel. Az ukrán ellentámadás is részét képezte a beszélgetésnek, az ukránok ugyanis napi szinten számolnak be arról, hogy áttörték az első orosz védelmi vonalat, majd a cáfolatok után ismét előhozzák. Kuleba, az ukrán külügyminiszter pedig pátoszos történetet adott elő, miszerint 31 ukrán katona futamította meg a teljes orosz védelmi vonalat, és még halálos áldozatot sem követelt a nagy csoda, sem a 18 órás kúszás az aknamezőn, ahol négyzetméterenként 6 akna volt elhelyezve. Akár a régi szovjet filmekben. Végül Karácsony Gergelyék elképesztő csődszafarija került pellengérre, ugyanis a mentőket akadályozó rudakra és egymilliárd forint graffitifalakra való elköltésére van lehetőség, de közben síró arccal arról beszél a főpolgármester, hogy egy fityingje se maradt Budapestnek. Amikor dörög az ég, pedig nincs is vihar – Georg Spöttle a háborús zónáról mesélt
Dörgött az ég, pedig nem is volt vihar. Ezt mesélte Georg Spöttle, aki közel két hetet töltött a háborús övezetben. Ezúttal olyan dolgok hangzottak el, amik talán máshol eddig nem, megtudtuk például, hogy milyen aljas módszereket alkalmaznak a felek, hogy pokollá tegyék a másik életét, megtudhatjuk, hogy miért nincsenek ablakok az épületeken, belenézhetünk hogy milyen feladatai vannak egy polgármesternek egy bombázás közepett és miért örülnek a helyi gyerekek, hogy végre újra beülhetnek az iskolapadba. Megjelentek az ehető csontú vegán „sertésbordák” – Dezse Vű
Semmi baj nincs a vegánokkal. Mindenki azt eszik, amit csak akar. De soha nem fogja senki elhinni, hogy amikor leszáll az este, akkor nem lopakodnak ki a hűtőhöz és nem vágnak egyet a kecskesajtból, vagy nem esznek két szeletet észrevétlenül a téliszalámiból. Éppen ezért felesleges a vegán borda, ami nagy valószínűséggel nem változtatja majd meg a világot. Meg egyébként miért kell bordának nevezni, amikor nem az, miért kell húsnak hívni, amikor nem az, ahogyan miért kell a vegán sajtot sajtnak hívni, miközben állítólag épp az a lényege, hogy nem az? Miért nézték meg közel 10 milliárdszor ezt? – Dezse Vű
A Skibidi Toilet egy animációs sorozat, ami tulajdonképpen felrobbantotta az internetet. Soha semmilyen tartalmat nem néztek ennyien úgy általában, ami felfoghatatlan, tekintve, hogy az animációs filmsorozat arról szól, hogy WC-kből kilógó emberi fejek akarják átvenni az uralmat a világ felett, ellenük pedig elektronikaieszköz-fejű emberszerű dolgok harcolnak. Nyilvánvaló, hogy egy szülőnek most az a feladata, hogy összeszorított fogakkal, ökölbe szorult kézzel megpróbálja megérteni a gyermekét, akiről születésekor azt remélte, hogy űrhajós lesz, mérnök, sztárszakács – ehelyett egy WC-ből kikandikáló emberi fejre van rákattanva. De probléma ez valójában? Egészséges, ha jobbnak tartjuk magunkat, mint az utánunk következő generációt? Miért volt jobb, hogy mi annak idején bő nadrágot hordtunk? Kedves biciklisek! – Dezse Vű
A Déli pályaudvar forgalmas kereszteződésében éppen előttem pirosra váltott a lámpa. Ahogy annak lennie kellett, megálltunk, más autók is megálltak, az előttem szabálytalanul az út közepén haladó biciklis, aki egészen addig akadályozta az autóforgalmat, a tilos jelzés ellenére továbbment, és majdnem ütközött is a nekünk jobbról éppen szabályosan elinduló egyik autóval, amely hatalmas fékcsikorgás közepette megállt. Brutális volt, azt hittem, elütik. Szerencsére nem történt baleset, de ez nem a biciklis érdeme, hanem a szemfüles autósé. A biciklis akkor megijedt, nyilván neki állt feljebb, de azért mégis érezte, hogy hülyeséget csinált, és fel is ment a mintegy 10 méterrel odébb lévő bicikliútra, ahol addig is mennie kellett volna egyébként. Ez csak egyetlenegy olyan eset, amit autósként, vagy gyalogosként nap, mint nap tapasztalhatunk a forgalmi és moráli szabályokat egyre jobban ignoráló biciklisek esetében, akik pont tesznek rá, hogy létezik KRESZ, ahogy az sem érdekli őket, hogy a főpolgármester indokolatlan helyeken indokolatlan mennyiségű bicikliutat rajzolt fel nekik, például azzal sem törődve, hogy a mentő nem tud elmenni emiatt rendesen. Kiderült, hogy UFO-k léteznek, de minket valamiért nem érdekel – Dezse Vű
Komoly emberek beszéltek az USA-ban egy bizottság előtt arról, hogy földönkívüliek márpedig léteznek, de valahogy mégsem olyan derűs ez a remény, ami most sokunkba belecsapott; egyrészt úgy tűnik, hogy amikor valaki, aki szavahihető és megbízható, végre kimondja azt, amire mindig is vártunk, akkor hirtelen sokkal szkeptikusabbak leszünk, mint akkor, amikor egy fóliasapkás alkoholista egy lepukkant lakókocsiban mondta el egy texasi egyetemi lapnak ugyanezt. De miért van ez vajon? Valószínűleg azért, mert furcsa az időzítés. Éppen akkor robban egy ekkora sztori, amikor Joe Bidennek nagyon gusztustalan ügyei látnak napvilágot, amikor kiderül, hogy a kisfia olyan befolyást szerzett Ukrajnában és olyan kenőpénzeket fogadtak el Kínából, hogy az ember a Fehér Ház közelébe se mehetne. Na, meg itt van az Egyesült Államok botrányos mennyiségű támogatása az ukránoknak, ami az egész országot csődbe is ránthatja akár lassan. És hát furcsa, hogy épp most beszélnek arról, ami az emberiség egyik legmeghatározóbb eseménye, eseményei, találkozása lehetne. Illetve kellene, hogy legyen. De valamiért nem ütött miket szíven, legyintettünk. Bárki bármikor lehet kínai, csádi, sőt, még illegális indiai is – The Right Brothers
Biztosan érezte már mindenki azt, hogy rossz testbe született. De nem arról van itt szó, hogy az illető elégedetlen azzal, hogy fiú, vagy esetleg lány. Nem. Itt sokkal komplexebb erők kezdtek működni, ugyanis hivatalosan is megerősítették a szakértők, hogy a faji hovatartozás nem genetikus, csupán egy szociális tákolmány, ezért tulajdonképpen bárki megváltoztathatja azt. Én tegnap óta kínai vagyok, próbálják ki Önök is. A részleteket Georg Spöttlével átbeszéltük, hogy Önnek már ne kelljen ezen gondolkodni. Ha a normális többség összefog és hallatja a hangját, nincs esélye a liberális törpe kisebbségnek – Kocsmai igazságok
Bálint Botond távollétében Dezse Balázs volt Szabó Gergő beszélgetőpartnere a Kocsmai igazságokban, ahol a transznemű reklámot azóta megbánó Bud Light sörmárka esetével foglalkoztunk, hiszen hiába minden erőfeszítés, a normális többség már egyáltalán nem kér korábban kedvelt sörmárkájából. Van tehát esély a normalitásra, csak hallatni kell a hangunkat, hiszen mi vagyunk a többség, még mindig. Az amerikai konzervatívok példát mutattak az egész világnak, hogy összefogással és kitartással valóban sikert lehet elérni, a Bud Light bojkottja elérte a célját. A műsorban a srácok részletesen kivesézték a kifordított világ visszásságait és azt, hogy sose maradjunk csöndben, mert a liberális törpe kisebbség csak az alkalomra vár, hogy elhallgattasson bennünket. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.