diákhitel
Joe Biden újabb több milliárd dollárnyi diákhitel elengedését jelentette be
Az amerikai elnök újabb 7,7 milliárd dollár (mintegy 2750 milliárd forint) értékű diákhitel elengedését jelentett be szerdán.Július 1-től bevezetik az ingyenes diákhitelszámlát
Minden eddiginél kedvezőbb folyószámla-szolgáltatás lesz elérhető a diákhiteleseknek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkár, Hornung Ágnes közölte, a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni, melynek maximális összege 10 millió forint és amit a harmadik gyermek után nem kell visszafizetni. A politikus a nők diákhitel-tartozásának elengedéséről és a 30 év alatt gyermeket vállaló nők SZJA mentességéről is beszélt az M1 aktuális csatornán.A kormány kiterjeszti a kamatstopot a diákhitelekre is (videó)
A kormány kiterjeszti a kamatstopot a diákhitelekre is, így már 12 intézkedéssel védi a lakosságot és a vállalkozásokat az inflációval és a brüsszeli szankciók negatív hatásaival szemben. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter elmondta: amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel 1 kamatát 10 százalékra kellett volna emelni, amivel rengetegen nehéz helyzetbe kerültek volna.Felfüggeszti a legfelsőbb bíróság Joe Biden diákhitel-elengedési programját
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága az elnök által meghirdetett diákhitel-elengedés végrehajtásának felfüggesztése mellett döntött, jóváhagyva egy alsóbb szintű bírósági döntést, illetve felülbírálva egy másik bíróság határozatát. A legfőbb bírói tanács csütörtökön hozott döntése ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget a kormányzat számára, hogy érveljen a program jogszerűsége mellett, és erről februárban tervez meghallgatást.Mélyül a krízis az USA-ban – Több millió friss diplomás rokkanhat bele a diákhitelekbe
Bár Joe Biden egyik kampányígérete az volt, hogy mentőövet dob a friss diplomásoknak, a demokraták ezt is hátrébb sorolták a fontossági sorrendben. Az Egyesült Államokban több millió pályakezdő válhat fizetésképtelenné a diákhitelek miatt. Mivel az USA-ban nincs, vagy csak nagyon nehezen elérhető az ingyenes felsőoktatás, a krízis több millió embert érinthet.Kamatmentes hitellel segíti a képzési költségeket a kormány
Tállai András vasárnapi bejelentése szerint a képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak.A felnőttképzésben tanulók is kaphatnak diákhitelt május végétől
Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához és a magyar gazdaság eddiginél is gyorsabb növekedéséhez.Cukrosbácsiként csapják be a fiatalokat Gyurcsányék
Régen sem állt távol, de mára már szinte tökéletesre fejlesztette a politikai pedofíliát a DK. Úgy tűnik, nagyon bejött nekik a 2006-ban még a csattogós lepkét toló korosztály hülyítése, akik közül többen komolyan elhiszik, hogy ha Gyurcsányék kerülnek hatalomra, akkor a fiatalok fellélegezhetnek. A napokban például egy tinédzser lányt állítottak maguk mellé kampányeszközként, aki a tandíj miatt sopánkodik, amit sokan nem tudnak kifizetni – de arról persze nem tesz említést a a lány, hogy a felsőoktatást Gyurcsányék tették fizetőssé. Miért is tenné, hiszen akkor még csak hétéves volt. Majd a diákhitellel riogat, ami miatt sokan külföldre mennek mosogatni szerinte, de itt sem kerül szóba, hogy a diákhitelkamatok Gyurcsányék ideje alatt szöktek az egekbe, majd a Fidesz-kormány csökkentette, nem mellesleg a hitelmoratórium alatt ezt sem kell fizetni. Arról nem is beszélve, hogy a teljes diákhitelt elengedik három gyermek világrahozatala esetén, de már kettőnél is búcsút inthet a felének az édesanya.Ajánljuk még