Pesti Srácok

dk

Belgrádban fogták el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tolvaj bankár ülzettársát, Cvetan Vaszilevet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 március 4.
Belgrádban fogták el az Interpol szakemberei Gyurcsány Ferenc és felesége, a DK EP-listájának első helyén szereplő Dobrev Klára hosszú ideje bujkáló üzlettársát, Cvetan Vaszilevet. A bolgár bankár a hazájában folytatott nyomozás adatai szerint hatszázmilliárd forintnak megfelelő összeggel károsította meg korábban az általa vezetett pénzintézet ügyfeleit. Vaszilevnek – akiről nemrég Gyurcsányék még azt állították, hogy nem is ismerik – a legutóbb fellelhető cégadatok szerint még mindig jelentős érdekeltsége van abban a Dobrev vezette Altusban, amelyről Gyurcsány felesége nemrég úgy nyilatkozott, hogy ha Brüsszelbe megy politizálni, akkor a családi vállalkozást megszüntetik. Mivel az Altus neve így nemzetközileg körözött, és immár rendőrkézen lévő bűnözővel forrott össze, érthetővé váltak azok a vélemények, amelyek szerint Dobrev Klárának bizony jól jöhetne az EP-képviselőséggel járó mentelmi jog. Novemberben, amikor az Interpol nagyobb sebességbe kapcsolt a Vaszilev elleni vizsgálatában, a hazai kormánypártok többször nyomatékosan felszólították Gyurcsányékat, hogy tisztázzák viszonyukat, pénzügyi érdekeltségeiket a bolgár bankárral, majd napokon belül kigyulladt, és az összes ott tárolt dokumentummal együtt megsemmisült a DK központi, Teréz körúti irodája.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.