Pesti Srácok

Belgrádban fogták el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tolvaj bankár ülzettársát, Cvetan Vaszilevet

Belgrádban fogták el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tolvaj bankár ülzettársát, Cvetan Vaszilevet

Belgrádban fogták el az Interpol szakemberei Gyurcsány Ferenc és felesége, a DK EP-listájának első helyén szereplő Dobrev Klára hosszú ideje bujkáló üzlettársát, Cvetan Vaszilevet. A bolgár bankár a hazájában folytatott nyomozás adatai szerint hatszázmilliárd forintnak megfelelő összeggel károsította meg korábban az általa vezetett pénzintézet ügyfeleit. Vaszilevnek – akiről nemrég Gyurcsányék még azt állították, hogy nem is ismerik – a legutóbb fellelhető cégadatok szerint még mindig jelentős érdekeltsége van abban a Dobrev vezette Altusban, amelyről Gyurcsány felesége nemrég úgy nyilatkozott, hogy ha Brüsszelbe megy politizálni, akkor a családi vállalkozást megszüntetik. Mivel az Altus neve így nemzetközileg körözött, és immár rendőrkézen lévő bűnözővel forrott össze, érthetővé váltak azok a vélemények, amelyek szerint Dobrev Klárának bizony jól jöhetne az EP-képviselőséggel járó mentelmi jog. Novemberben, amikor az Interpol nagyobb sebességbe kapcsolt a Vaszilev elleni vizsgálatában, a hazai kormánypártok többször nyomatékosan felszólították Gyurcsányékat, hogy tisztázzák viszonyukat, pénzügyi érdekeltségeiket a bolgár bankárral, majd napokon belül kigyulladt, és az összes ott tárolt dokumentummal együtt megsemmisült a DK központi, Teréz körúti irodája.

Az In­ter­pol rá­buk­kant Gyur­csányék bű­nöző üz­let­tár­sára, a hosszú ideje buj­káló bol­gár ban­kárra, Cve­tan Vas­zi­levre. Gyur­csány és Dob­rev Klára cég­társát, az egyik leg­hír­hed­tebb eu­ró­pai bű­nözőt Belg­rád­ban fogták el; hazája, Bul­gá­ria máris kérte az évek óta kö­rö­zött ban­kár ki­ada­tá­sát – írta a Ripost. A lap szerint ugyancsak kínos lehet Gyurcsányék számára, hogy éppen most akadt horogra az eddig nemzetközi körözés alatt álló üzlettárs, amikor Dovrev Klára vezeti pártjuk EP-listáját. Roppant kellemetlen számukra az is, hogy üzlettársuk a korábbi gyanú szerint bérgyilkosokat fogadott egy bolgár médiatulajdonos megölésére, aki le akarta leplezni aVaszilev-klán üzelmeit, így akarták elnémítani a sötét ügyeket leleplező újságírókat. Azt nem tudni, hogy a bankár személyes kapcsolatainak mekkora szerepe volt abban, hogy a tervezett merénylet ügyében később bizonyítékok hiányában megszüntették az eljárást a bolgár hatóságok. Az Interpol korábban Bécsben és Svájcban is vadászott Cvetan Vaszilevre; kérdés, hogy Gyurcsányék a körözés ideje alatt tartották-e vele a kapcsolatot, s ha igen, ki lehetett a közvetítő.

Bankrablás, pénzmosás, csődbűntett

Vaszilev ellen egy nagybank kifosztása miatt adtak ki nemzetközi körözést Bulgária kérésére; Gyurcsányék üzlettársa hatszázmilliárd forintnak megfelelő eurót lopott ki a szófiai Corpbankból. Az ügy nemzetközi méretekben is példátlan, amelyet egy mexikói drogbáró is megirigyelhetne: az elképesztő mennyiségű eurót készpénzben, zsákokban lopták ki a bankból a főpénztáros vezényletével, éjszaka. Ma még nem tudni, hogy jutott-e ebből a pénzből a Gyurcsányékkal közös cégnek is. A szervezett bűnözés elleni bolgár ügyészség vádirata kétszáztízezer oldalt tartalmaz, az eljárásban több, mint négyszáz tanút hallgattak meg, és csaknem száz szakértői jelentés készült az ügyben. A bankból eltűnt háromszáz VIP-ügyfél négyszázmilliárd forint értékű kölcsönéről szóló dossziéja, ezeket a kölcsönöket csak ebben a dokumentumban jegyezték fel, elektronikusan nem maradt nyomuk. Számos politikus és oligarcha is ott lehet a soha vissza nem fizetendő hitelt felvevők között, nagy kérdés, hogy ott van-e ezen a listán Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára neve – tette fel a kérdést a Ripost.

PestiSracok facebook image
Dobrev Klára először nem emlékezett, hogy szoros üzleti kapcsolatban áll Vaszilevékkel, sőt, azt is elfelejtette, hogy a bankár felesége az egyik legjobb barátnője. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Dobrev először tagadni próbált, pedig Gyurcsánnyal együtt meghallgathatták Vaszilev ügyében a hatóságok

Amikor a kínos ügy napvilágra került, Gyurcsányék először még azt is tagadni próbálták, hogy ismerik a nemzetközi körözés alatt álló veszélyes bűnözőt; csak azután ismerték el a kapcsolatot, hogy azt igazolták a cégbírósági adatok. A kezdeti tagadás érdekessége, hogy Vaszilev felesége, az ugyancsak az Interpol által körözött An­to­a­neta Vaszileva Dobrev Klára barátnője. A PestiSrácok.hu értesülése szerint a gazdasági, üzleti kapcsolat jelenleg is aktív; Vaszilev részvénytulajdonos az Altusban, amelyről Dobrev Klára nemrég úgy nyilatkozott, hogy EP-képviselővé választása esetén már megszabadulna a számos esetben elhíresült családi vállalkozástól. Portálunk a Vaszilev ellen kiadott nemzetközi körözés kiadása után megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy a bankár elleni eljárásban a magyar hatóságok tanúként, vagy bármilyen más formában meghallgatták-e Gyurcsány Ferencet, Dobrev Klárát, vagy az Altushoz köthető más személyeket. A rendőrség válaszában közölte, hogy erről csak az érintettek írásos hozzájárulásával adhatnak felvilágosítást, ami azt sejteti, hogy lehettek ilyen meghallgatások. Az írásos beleegyezés érdekében portálunk néhány hete kérelmet küldött a DK elnökének is; Gyurcsány Ferenc még nem válaszolt megkeresésünkre. Novemberben, amikor az Interpol nagyobb sebességbe kapcsolt a Vaszilev elleni vizsgálatában, a hazai kormánypártok többször nyomatékosan felszólították Gyurcsányékat, hogy tisztázzák viszonyukat, pénzügyi érdekeltségeiket a bolgár bankárral, majd napokon belül kigyulladt, és az összes ott tárolt dokumentummal együtt megsemmisült a DK központi, Teréz körúti irodája. A DK hétfőn sajtótájékoztatót tart, amelyen a PestiSrácok.hu munkatársai igyekeznek többet megtudni az érintettektől a Vaszilev-ügyben.

Forrás: Ripost/PS; Fotó: PS

Ajánljuk még

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.