dk
Gyurcsány újra elemében volt: Orbán diktatúrája halálra van ítélve
Még nem tűnt el a remény, hogy választásokon lehet legyőzni Orbán diktatúráját, amely halálra van ítélve - jelentette ki Gyurcsány Ferenc pénteki kampánybeszédében. A Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje hozzátette, az ítéletet áprilisban a szavazók fogják végrehajtani, a DK pedig jó eszköz lesz, hogy a választók a szabadságot, a demokráciát választhassák.Kész Zoltánnak semmi sem szent - a kommunista diktatúra áldozatai után a holokauszt elszenvedőibe rúgott bele
Felesleges pénzkidobás a "zsidó emlékezet", vagyis a Holokauszt Emlékév költsége Kész Zoltán baloldal által támogatott veszprémi álfüggetlen országgyűlési képviselő szerint. Az angoltanárból lett liberális politikus néhány napja még a kommunista diktatúra jelképével viccelődött a Facebookon, amiért azóta sem kért bocsánatot, a Központi Nyomozó Ügyészség pedig nyomozást indított. Szerdán olyan fotókat osztott meg, amelyeken egy lista az állítólagos felesleges kormányzati, állami költségeket sorolja. Ezen szerepel "zsidó emlékezet" néven egy 4,7 milliárdos összeg, a Holokauszt Emlékév költsége is, melyet többek között egy nagyszabású emlékkiállítás megrendezésére és elhagyatott zsidó temetők helyreállítására költöttek. A PestiSrácoknak Köves Slomó főrabbi és Fónagy János országgyűlési képviselő is azt mondta, a holokauszt emléke szent és sérthetetlen kellene, hogy legyen mindenki számára.Gyurcsányék leprostizták a határon túli magyarokat (Frissítve!)
Tovább folytatja a külhoni magyarok gyalázását, sértegetését Gyurcsány szektapártja. A Demokratikus Koalíció szerdán ismét elővette slágertémáját, amely szerint ne szavazhasson magyarországi választásokon az, aki soha nem élt itt. Gyurcsányék bizonyára sok külhoni magyar szívét megdobogtatták azzal, hogy lekurvázták őket.Haladékot kaphatnak július 1-ig az ellenzéki pártok az ÁSZ-büntetés kifizetésére (Frissítve!)
A tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártok számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter egyeztetést kezdeményezett a NAV és a Magyar Államkincstár vezetőivel – közölte közleményében az illetékes tárca.Gyurcsány formálisan is átveheti a hatalmat a baloldalon
Minden esély adott arra, hogy a 2018-as választás után formálisan is átvegye a baloldal vezetését Gyurcsány Ferenc – állítják a Magyar Időknek nyilatkozó politikai elemzők. Az egykori kormányfő nyeregben van, a kérdés az, mit kezd a lassan újjáépített pozíciójával.ÁSZ: a DK és az MLP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el
A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt sem tartotta be az előírásokat gazdálkodása során. A DK 8,2 millió, az MLP pedig 6,1 millió forint tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, amelyet 15 napon belül be kell fizetnie a központi költségvetésnek - közölte kedden az Állami Számvevőszék.Fidesz: A DK, az MSZP és az Együtt is érintett lehet a Czeglédy-ügyben
A Fidesz szerint a Czeglédy-ügy az egész baloldal korrupciós ügye, ugyanis a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és az Együtt is érintett lehet abban, hogy kampánycélokra használhatták fel a Czeglédy Csaba diákszövetkezetében foglalkoztatott diákokat.Nemzeti konzultáció: nyomoz az ügyészség Hadházy Ákos alaptalan kijelentései miatt
Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt nyomozás indult annak a feljelentésnek nyomán, amelyet a kormány az LMP-s Hadházy Ákos nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentése miatt tett – tudta meg a Magyar Nemzet a Központi Nyomozó Főügyészségtől. A hatóság tájékoztatása szerint a nyomozás határideje 2018. február 13.Ajánljuk még

















