dk
Ha bárki kételkedett volna ma megtudhatja: lesz miniszterelnök-jelöltje a DK-nak
Nagyon izgultunk már, hogy esetleg nem lesz miniszterelnök-jelöltje a Demokratikus Koalíciónak a előválasztáson, de ma végre megnyugodhatunk. A párt közösségi oldalán ugyanis bejelentette, hogy lesz, bár azt nem tudjuk, hogy ki, de van egy tippünk.A nap vicce: a DK szerint be kellene oltani a 60 év felettieket is
Valami nagyon nem stimmel a Demokratikus Koalíció háza táján. Bizonyára átmeneti amnéziában szenved a párt egyik tájékozatlan és túlmozgásos országgyűlési képviselője, Varga Zoltán, aki online sajtótájékoztató keretében szólította fel a magyar kormányt, hogy oltsák be a hatvan év felettieket. A probléma az, hogy ezen a körön már túl vagyunk, nehéz lesz az időseket rávenni arra, hogy oltakozzanak megint. Úgy harmadjára vagy negyedjére. Aki pedig nem hajlandó részt venni a programban, azt bizonyára nem Varga harcias fellépése fogja meggyőzni a regisztrációra.Szó szerint életveszélyes DK-snak lenni
Néhány hónapja még aktívan kampányolt a kínai oltóanyag ellen megboldogult Utassy Éva (DK). Mint ahogy párttársa, Penz András is. A kínai vakcina rossz, megbízhatatlan, tiltsák be! – írták az internetre. Ugyanis ezt várta tőlük a párt, ez volt az IRÁNYVONAL. Azóta mindketten meghaltak. Mert hittek Gyurcsánynak. Böszméék eközben mécseseket gyújtanak, ájtatos pofával sajnálkoznak, holott halálkampányukkal saját párttársaikat, szavazóikat rugdossák a sírgödör felé.Simicskó István: László Imre fejezze be az újbudai ingatlanvagyon kiárusítását!
Az újbudai ingatlanvagyon kiárusításának befejezésére szólította fel a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a XI. kerület polgármesterét pénteken. Simicskó István az MTI-hez eljuttatott videoüzenetében kiemelte: aggódva figyelik, hogy alig másfél évvel az önkormányzati választások után, a szertefoszlott kampányígéretekkel szemben László Imre vezetésével milyen könnyelmű vagyongazdálkodást valósítanak meg a baloldal politikusai Újbudán.A közvélemény-kutatókat is támadja a DK, ha valami nem úgy van, ahogy elképzelik
Gyurcsány Ferenc és pártja rátámadt Hann Endrére, a Medián vezetőjére, amiért a közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint Dobrev Klára csupán a negyedik helyen áll a baloldal esélyes miniszterelnök-jelöltjei között. Mindeközben Dobrev állítása szerint hihetetlen mennyiségű megkeresést kap azzal kapcsolatban, hogy induljon az előválasztáson.A vírusnak drukkoló gyurcsányisták továbbra is akadályozzák a járvány elleni védekezést
A Demokratikus Koalíció nem szavazza meg a veszélyhelyzethez kapcsolódó kormányrendeletek hatályának meghosszabbításáról szóló javaslatot – jelentette be a párt szóvivője szerdán.Gyurcsány polgármestere már nem csak a keleti vakcinákat támadja
A baloldal, és persze Gyurcsány pártja, folytatja oltásellenes kampányát, sőt a keleti vakcinákat korábban visszaküldő XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor kedden már az AstraZenecával kapcsolatban is próbálta elbizonytalanítani az embereket. Eddig az orosz és a kínai vakcina volt a baloldal fő ellensége, most már itt egy brit oltóanyag – írta meg a Magyar Nemzet.Meghallgattatott Nagy Attila Tibor tanácsa: Gyurcsányék már a gyászolókra építik a halálkampányukat
Amikor a kommunizmus emléknapján a kommunista tömeggyilkos nagypapa unokája, Dobrev Klára közösségi oldalán fejezte ki mély együttérzését, és utasította el a diktatúrát, a gyűlöletkeltést, azt gondolhattuk, hogy a DK már nem tud mélyebbre süllyedni. Tévedtünk. A koronavírus áldozatai között több gyurcsányista politikus is van, akik azért halhattak meg, mert felültek pártjuk kommunikációs húzásának, és elutasították a keleti vakcinákat. Rajtuk kívül még ki tudja, hányan ültek fel ennek a retorikai fogásnak, és ekkor jön a DK politikusa, aki halálkormányt kiált és a legjobb lelkiismerettel tűzné ki a fekete zászlót a Parlamentre, mert szerinte a kormány még erre sem képes, olyan érzéketlen. Nagyon úgy tűnik, hogy beérett Nagy Attila Tibor tanácsa, és a DK elkezdni a gyászra alapozott kampányt úgy, hogy a kormány ellen folytatott propagandájuk már emberéleteket követelt.Jakab Péter megmagyarázta a Gyurcsánnyal való együttműködést
„Nem volt könnyű leülni és arról beszélgetni, hogy mi a közös bennünk, amire lehet építeni” – nyilatkozta Jakab Péter a Magyar Narancsnak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, mennyire volt egyszerű félretenni az ellenérzéseket és tárgyalóasztalhoz ülni Gyurcsány Ferenccel. A Jobbik elnöke két pozitívumot is lát Gyurcsányban: az egyik, hogy leült a Jobbikkal, a másik, hogy megmutatta a kompromisszumkészségét.Ajánljuk még
















