Pesti Srácok

Alpári stílusban beszélt a miniszterelnökről Vadai Ágnes

Alpári stílusban beszélt a miniszterelnökről Vadai Ágnes

Minősíthetetlen stílusban beszélt Orbán Viktorról a DK alelnöke az ATV-ben. Vadai Ágnes az Egyenes beszéd című műsorban szívtelen dögnek nevezte a miniszterelnököt. A Gyurcsány-párti politikus szerint a kormány rosszul kezelte mind a gazdasági, mind az egészségügyi válságot, a kormányfő pedig nem törődik a járvány áldozataival – írta meg a Magyar Nemzet.

– vagdalkozott a baloldali politikus, akinek – mint mondta – ökölbe szorult a keze attól, hogy a kormányfő egy teraszon ülve, sörrel a kezében üdvözölte a vendéglátóhelyek teraszainak újranyitását. Vadai Ágnes hozzátette: tud olyan esetről, amikor valaki nem kapott egészségügyi ellátást, a műsorvezető kérdésére ugyanakkor egyetlen bizonyítékot vagy konkrét példát nem tudott mondani. Helyette inkább ismét előhozakodott azzal a sokat hangoztatott baloldali álhírrel, miszerint lakosságarányosan Magyarországon haltak meg legtöbben a járvány miatt. Az Eurostat adatai azonban egyértelműen cáfolják a pánikkeltő, hamis halállistát; erről Orbán Viktor is beszélt hétfőn a parlamentben. A hivatalos uniós adatok szerint a Covid-halálozást illetően hazánk valójában az EU középmezőnyében helyezkedik el, hátulról a kilencedik helyen.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A 444-nek is jobb lenne, ha a Fidesz nyerne áprilisban

Vezércikk január 12.
Az, hogy Majdan Peti lebaszta a 444-et, tökéletesen bizonyítja, hogy valójában az ellenzéki médiának, és az újságíróiknak is sokkal jobb lenne, ha a Fidesz nyerné a választást áprilisban, és valószínűleg ezt ők is pontosan tudják, de nagy bajban vannak, mert a pénzt meg azért kapják, hogy segítsenek az éppen aktuális reménységnek megbuktatni Orbán Viktort, és gerjeszteni a társadalmi feszültséget.