dna
A kormány nyomására menesztik a román korrupcióellenes főügyészt
Klaus Iohannis román államfőnek ki kell adnia a korrupcióellenes főügyész felmentéséről szóló elnöki rendeletet - szögezte le szerdai közleményében a román alkotmánybíróság. Az alkotmánybíróság döntésének fontos belpolitikai tétje van, Romániában ugyanis éles konfliktus alakult ki a DNA ügyészeit visszaélésekkel vádoló baloldali kormány és a jobboldali államfő között, aki szerint a kormánypárti politikusok korrupciós pereik miatt támadják a DNA-t.Így lett Soros György játékszere a román ügyészség
A legfrissebb hírek szerint a Soros-hálózat vastagon benne volt az ukrajnai forradalom kirobbantásában, hogy az utána létrejött káoszban elfoglalhassák az államigazgatást. Egy amerikai kutatóintézet cikksorozatában mutatja be, milyen sikeresen működnek a tőzsdespekuláns emberei Romániában is. A sorozat egyik részéből az is kiderül, hogyan érték el Soros romániai “szellemei”, hogy felálljon az a korrupcióellenes ügyészség, amely a sorozatos ügyészi túlkapásoknak és a titkosszolgálatokkal történő összefonódásának köszönhetően a politikai boszorkányüldözés eszköze lett – írja a Figyelő.Megvédte a román elnök a megtámadott korrupcióellenes főügyészt
Klaus Iohannis román államfő védelmébe vette csütörtökön Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes (DNA) főügyészt, miután Tudorel Toader igazságügyi miniszter a nő leváltását kezdeményezte. Az elnök Toadernek a DNA vezetéséről készült jelentésére reagált, amelyben a miniszter úgy értékelte: Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes módon vezeti a vádhatóságot, leváltásra pedig a jogállamiság helyreállítása, a korrupcióellenes harc miatt van szükség.Codruta Kövesi: a vádlottak kétségbeesett fesztiválja a DNA elleni támadás
Tagadta szerdán Laura Codruta Kövesi, hogy az általa vezetett román korrupcióellenes ügyészség (DNA) bizonyítékokat hamisítana, amint azt a Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció vezető politikusai és a koalícióhoz közel álló médiumok állították. A főügyész kijelentette: nincs oka lemondani.A szeptemberi tanévkezdésig nem rendeződhet a marosvásárhelyi iskola ügye
Liviu Pop román oktatásügyi miniszter szerint nem biztos, hogy tanévkezdésig létrehozható az új katolikus iskola Marosvásárhelyen. Megjegyezte, az intézmény létrehozásáról szóló törvény februárban kerül a román szenátus elé. Ezt azonban az elfogadása után meg lehet támadni az alkotmánybíróságon, és ennek következtében megtörténhet, hogy a szeptemberi tanévkezdésig nem sikerül rendezni a marosvásárhelyi iskola ügyét.Soltészék beolvastak a román ügyészségnek a magyarok vegzálása miatt
Felháborító, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) kihallgatásokra idézi be a marosvásárhelyi római katolikus líceum diákjainak szüleit, illetve hogy bírói döntés hiányában „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni” – írta hétfői közleményében Potápi Árpád nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.A román liberálisok szerint Iohannis és a korrupcióellenes ügyészség akarja a hatalmat
Klaus Iohannis román államfő a decemberi választások nyomán januárban hivatalba lépett szociálliberális kormány leváltását tervezi - állította Calin Popescu Tariceanu, a kisebbik koalíciós párt, a szabadelvű ALDE társelnöke a Btk.-módosítás elleni nagyszabású tüntetéseket kommentálva.Ajánljuk még