dobrev klára
Ujhelyi István örülne, ha Dobrev Klára lenne a miniszterelnök
Az MSZP európai parlamenti képviselője az ATV-nek arról számolt be, hogy jobban örülne, ha Magyarország miniszterelnökét Dobrev Klárának hívnák és nem Orbán Viktornak. A szocialista politikus ezen kívül arról is beszélt, hogy Navracsics Tibor derekas munkát végzett; nem véletlenül mondta azt a Házelnök, hogy megfertőzte a brüsszeli légkör.DK Klára követői szerint nem kell választás, Gyurcsányné így is miniszterelnök
Dobrev Klára árnyékkormánya árnyékjogszabályok mentén akár még legitim is lehetne: a baloldalon a jogállamiság úgy érvényesül, hogy az van, amit ők akarnak, a törvények semmisek, Gyurcsány szavai – amik Dobrev Klára száján esnek ki – pedig gyakorlatilag törvénynek minősülnek. EU-kondicionalitási eljárással konform kormány a DK-s delíriumban újratöltve, Dobrev Klára vezetésével.Pszichológiai tünetek, emberi tragédiák, semmirekellőségek – A DK mai árnyékmérlege
Mi lehet az a vagányság vagy magabiztosság, ami helyrehozza a kardlapozásból, emberek agyonveretéséből, többek megvakításából álló terített betlit a politikai ultiban? Fogalmam sincs, de mentségemre szól, hogy a DK-ban is évek óta ezt próbálják sikertelenül kitalálni. Néhány éve színes gitárokkal keltettek szekunder szégyenérzetet a közéletet követőkben, most meg árnyékkormánnyal próbálnak egy kis sötétséget csempészni a fénybe. Jó, az igaz, hogy legalább időről-időre megpróbálnak valami újat, amivel máris többet tesznek, mint az MSZP vagy a felvidéki magyar pártok, de sokkal több köszönet ebben sincs. Az internet népe nem valami hálás jószág – ma a Dobrev Feri Apró kísérletén röhög, holnapra meg úgy elfelejti ezt is, mint a magentaszínű gitárral pózerkedő, konnektorba nyúlt Vadai Ágnest. Levonjuk a nap tanulságait.Márki-Zay szerint Dobrev kisajátítja magának az ellenzéket az árnyékkormány felállításával
Nagyon úgy tűnik, hogy valóra vált a kampány során sokat hallott vélekedés, miszerint Gyurcsány Ferenc leuralná az ellenzéket. A DK most saját embereiből állított fel árnyékkormányt, amit azonban még az ellenzéki oldalon sem fogadott kitörő öröm: Márki-Zay Péternek például most esett le, hogy a Gyurcsány-szekta lenyelte az ellenzéket.KDNP: fontoskodó színjáték az árnyékkormány bejelentése
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az árnyékkormány tagjainak bejelentése egy "fontoskodó színjáték", amellyel a Demokratikus Koalíció (DK) újabb "csodafegyvert" kínál az ellenzéki politikából kiábrándult szavazóknak.Gyurcsány akar visszatérni az "árnyékból"
Gyurcsány Ferenc akar visszatérni a hatalomba - kommentálta a Fidesz azt, hogy Dobrev Klára (DK) hétfőn bemutatta árnyékkormánya tagjait.Alapjogokért Központ: Dobrev Klára árnyékkormánya csak gyurcsányi trükk
Az Alapjogokért Központ (AK) szerint Dobrev Klára árnyékkormánya is csak egy gyurcsányi trükk, amellyel Gyurcsány Ferenc vissza akar kapaszkodni a hatalomba.Gyurcsány nem kapott pozíciót a Dobrev-féle árnyékkormányban, Arató, Molnár, Vadai viszont igen
Méretes árnyékkormányt képzelt el Dobrev, 15 árnyékminisztert nevezett meg. A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc nem kapott pozíciót. Dobrev Klára ismertette árnyékkormánya tagjait. A bejelentést 10 órától élőben közvetítették, vagyis közvetítették volna, de az néhány perc után megszakadt. A kommentelők tudni vélik, hogy a kormány vagy a TEK hekkelte meg az ország árnyékvezetőinek bemutatkozását. Azért végül csak kiderült kikkel irányíttatná az országot a Gyurcsány házaspár. Íme a névsor.Klára asszony árnyékolt egyet, de minek
Dobrev Klára szintet lépett az árnyékminiszterelnöki beszédével. Innentől nem tehetjük meg, hogy nem vesszük komolyan. Már nem zsákon gyakorol, hanem árnyékol. A zsák ugyanis könnyű ellenfél: mozdulatlan. Bár be lehet gyakorolni vele az ütéseket, de nem készít fel az élő, mozgó ellenfélre. Orbán pedig – mint az közismert – előre megy, nem hátra, ezért Gyurcsány Ferenc edző úgy döntött, ideje a lábmunkát meg a ritmusérzéket is fejleszteni. Klára asszony pedig kiállt a szőnyegre és árnyékolt egyet.Ajánljuk még