dobrev klára
Pusztító üzemmódba kapcsolt a Gyurcsány–Dobrev-klán; Szanyi lesz az új miniszterelnök? (Karantén-vlog)
Hogy lehet egy egyértelmű tényt kétféleképpen látni és magyarázni? A Karanténban kiemelten foglalkozunk a kérdéssel, hiszen az egyik fél nyilvánvalóan hazudik a múlt heti rendkívüli EU-csúcs esetében, hiába ismerték el a külföldi baloldali médiumok, az európai politikusok és véleményformálók is egyértelműen, hogy Magyarország nagy nyertese a csúcsnak. Sajnos pont hazánkban nem akarják felfogni egyesek, hiszen a Momentum mellett a rombolásban megbízható Gyurcsány–Dobrev-klán lett az ötvenes éveket meghazudtoló borzasztó agymosás központja, akik szerint Orbán Viktor csúnyán megbukott Brüsszelben. A magyar siker nekik nem számít, mert a kormány népszerűségét növeli. Az sem számít, hogy csupán az egész világ látja másképp: hazug, mérgező és hergelő szavaik pedig utat találnak híveik körében, akik azt is elhiszik nekik, hogy piros hó esik nyáron Orbán miatt. A műsorban foglalkozunk Dobrev kínos ATV-s kalandján kívül Heller Ágnes emlékének fővárosi ápolásával is, hiszen Karácsony Gergelynek ugyan a Lánchídra nincs pénze, de arra igen, hogy a tavaly elhunyt marxista filozófus gondolatait frissen tartsa. A Karantén össze is szedett egy-két gyöngyszemet, amelyekből kiderül, Karácsony mit is becsült Heller Ágnesben. Végül az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje, Szanyi Tibor is megvillan, aki saját pártját az egyetlen baloldali magyar pártként fémjelzi, amiben talán még némi igazság is van, bár nem tudjuk, hogy Szanyiék az iddogáláson kívül vajon mit is terveznek. Nézzék meg videónkat, szörnyülködjenek, vagy nevessenek velünk!Gyurcsányné szerint Orbán vereséget mért saját országára
Orbán Viktor miniszterelnök saját országára mért vereséget a most véget ért EU-csúcson azzal a politikájával, amelynek eredményeként lassan nemkívánatos személlyé válik Brüsszelben - mondta Dobrev Klára, a párt európai parlamenti képviselője kedden a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.Gyurcsányné szerint hazánk soha nem kapott olyan kevés uniós forrást , mint amennyit most fog
Magyarország soha nem kapott olyan kevés pénzt, mint amennyit most fog kapni - fogalmazott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció Brüsszelbe exportált képviselője az ATV-nek. Az uniós költségvetési vita kapcsán megszólaltatott Gyurcsányné azt javasolta a Fidesznek, hogy hívja vissza a miniszterelnököt, hiszen erre meg van a jogi lehetőségük.Gyurcsányné és csatolt részei tálcán kínálták fel Magyarországot az EP elnökének
A DK és az MSZP brüsszeli képviselői nem szavazzák meg a költségvetést és az újjáépítési csomagot, ha azokat nem kötik össze a jogállami normák kötelező érvényesítésével – minderről közös közleményt adott ki a DK-s Dobrev Klára, Molnár Csaba, Ara-Kovács Attila, Rónai Sándor, illetve az MSZP-s Ujhelyi István.Egy iszonyú brüsszelita nő a Házban
Bele kell olvadnunk az Európai Unióba! Szerelmesen eggyé kell vele válnunk, bele kell ájulnunk az ülepébe! Az Európai Egyesült Államok minden jónak és igaznak a forrása, az egyetlen üdvözülési lehetőség! Nemzetieskedés és „önzés” helyett „párbeszédre”, tehát a brüsszeli elvárások azonnali, kételyek nélküli és teljes végrehajtására van szükség, különben megint háború lesz! Orbán pedig ne merészelje zsarolni ezt a csodálatos, jótékony birodalmat! – nagyjából ezt üzente a dolgozó magyar népnek Gyurcsányné, a késpengeajkú rettenet."Az Ön nagyapja tette tönkre az országot és az Ön kutyája nyalta Putyin kezét!" – Itt a videó, így forrázta le Dobrev Klárát Kocsis Máté
Kedden Dobrev Klára őrült zsarnoknak nevezte Orbán Viktort, miközben leckét próbált adni európai identitásból a fideszes képviselőknek. Erre reagált Kocsis Máté: a felszólalásról készült videót alább tekinthetik meg! Az Országgyűlés legfontosabb eseményeiről EBBEN a cikkben számoltunk be.Kövér az uniós hitelpórázról: A haza nem eladó! – Dobrev őrült zsarolónak nevezte a miniszterelnököt
Az Országgyűlés keddi, az uniós hiteldiktátum elutasításáról döntő rendkívüli ülésén felszólalt Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki azt mondta, hogy a haza nem eladó, nem lehet "önként felcsatolni a nyakörvet, melyen a lánc végét olyanok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép- és kelet-európai kisállamok újbóli gyarmati alávetése". A parlamentben EP-képviselőként felszólalt Dobrev Klára is, aki szűzbeszédében hihetetlen kirohanást végzett, amelyben Brüsszelhez dörgölőzött és szidta a szuverén nemzetállamokat. Dobrevet végül Kocsis Máté szembesítette avval, hogy Magyarország általa citált elnyomásáért és kifosztásáért éppen az Ő nagyapja, anyja és férje a felelős. Erről a videó ITT nézhető meg.Nem nekünk, hanem a nyugatiaknak kell az EU-s gigakölcsön – A DK feltételek nélkül belehajszolná Magyarországot
Orbán Viktor nem elég bátor ahhoz, hogy nyílt, őszinte, szabad vitában védje meg a politikáját – jelentette ki Dobrev Klára online sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy a kormány feltételeket szab, és rendkívüli országgyűlési ülést hívott össze az EU-s gazdasági mentőcsomag gigahitelével kapcsolatban. Először fordul elő, hogy az Európai Unió vesz fel kölcsönt, ráadásul hihetetlen méretű kölcsönt, a tagállamokra róva a törlesztés kockázatát. A kormány azt akarja, hogy kizárólag gazdaságélénkítésre lehessen használni a hitelt, arányosan osszák el az országok között, továbbá ne keverjenek bele politikai és ideológiai szempontokat. Hiába kérte azonban az ellenzéki pártokat, hogy ne csináljanak pártpolitikát a történelmi léptékű ügyből, a DK a nyugati, gazdag tagállamok érdekeihez igazodva megtámadta a kormány feltételeit.Ajánljuk még

















