dollármédia
Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke sem az ellenzéket támogatta
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen. A politikus, Hódmezővásárhely polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, az EP-választásokon csak pártok indulhatnak. Ezért a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) úgy döntött, szükség van egy pártra, amely indulhat.Hetesi Zsolt a PS-nek: Őszintén kell beszélni a Paksi Atomerőműről és az akkumulátorgyárról – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A Paksi Atomerőművet bár annak idején valóban törésvonalra építették a tervező szakemberek, annak kockázatát, hogy ez később katasztrófát okozhat, minimálisnak tartották, ellenben stratégiai szempontból Paksot tartották a legideálisabb választásnak – mondja Hetesi Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. A reaktor – és ez igaz a majdan megépülő Paks 2-re is – olyan burkolattal rendelkezik, hogy ha repülőgép csapódna a létesítménybe, akkor sem következne be baleset, katasztrófa. Az, ami Csernobil esetében előfordult, Magyarországon nem következhetne be – állítja az energetikai szakértő. Az, hogy a magyar állam a Roszatommal szerződött le a Paks 2 beruházás kivitelezésére, nem ideológiai kérdés, hanem ma a világon ez az egyetlen cég, amely olyan szakértelemmel, gyakorlattal rendelkezik ilyen blokkok építése, tervezése terén, mint senki más a világon. Ma az oroszok tervezik a legtöbb atomreaktort, ezért ott van a tudás, ha tetszik ez valakinek, ha nem – szögezi le Hetesi Zsolt. A szakértő szerint a Debrecenben épülő akkumulátorgyár kapcsán jó lenne végre őszintén, tárgyilagosan beszélni, mert ez szolgálná mind az ott élő lakosság, mind pedig a közvélemény érdekét. A videóból kiderül, hogy mit gondol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az akkumulátorgyár kapcsán felmerülő problémákról.Kampányfinanszírozási botrány: Soros Györgytől gurulhattak a milliárdok a dollárbaloldalhoz
Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió hasábjain, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök már utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz elsősorban Soros Györgytől érkezett.Megdolgoztak az amerikaiak pénzéért – Védekezik az EzaLényeg.hu, a Bajnai-közeli lejárató zugportál
Az Oraculum 2020 Kft. nem támogatásként kapta a Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentésében megjelölt összegeket; jogszerűen megkötött szerződéses jogviszony keretében nyújtott szolgáltatást, amelyet számla ellenében egyenlítettek ki a szerződött partnerek – közölték az EzaLényeg szerkesztőségvezetői pénteken.Orbán Viktor: nemcsak dollárbaloldal, hanem dollármédia is van (videó!)
A brüsszeli szankciókról, a nemzeti konzultációról, a háború következményeiről és a gazdasági kilátásokról is kérdezték Orbán Viktort pénteki rádiós interjújában. A miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt: nagyon pontosan meg kell határozni, hogy ki áll háborúban a másikkal. Ezzel kapcsolatban aláhúzta: Magyarország a békét szorgalmazza. Hozzátette: a háború és a szankció rendkívüli károkat okoz minden szempontból. Magyarország a gazdasági mutatókat tekintve mintegy 4,8 százalék veszteséget, mintegy 3700 milliárdnyi hiányt könyvelhet el a szankciós politika miatt. Vétózni kell több ponton is – húzta alá.Huth–Hont vita a Hír TV-n: Ki kinek a zsoldosa? (visszanézhető)
Nemrég a Magyar Nemzet felületén heves vita bontakozott ki Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu főszerkesztője között arról, ki áll külföldi zsoldban a szerkesztőségek közül. Bodoky mellé (a válaszcikk társszerzőjeként) Hont András, az Átlátszó, a Spirit FM és az ATV munkatársa is beszállt. A Hír TV péntek este lehetőséget adott a két félnek, hogy stúdióvitában ütköztessék érveiket.Deák Dániel a PS-nek: Nem véletlenül a magyar felsőoktatást támadja most Brüsszel - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Nem véletlen, hogy a magyar felsőoktatást érintő korlátozást akar bevezetni Magyarországgal szemben Brüsszel. A hazai oktatás ügye amúgy is forró pont manapság a tüntetések miatt, az Erasmus-üggyel erre próbál rátromfolni az Európai Bizottság – nyilatkozta a PS-nek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Ismert: fel akarja függeszteni a bizottság az alapítványi tulajdonban lévő egyetemek esetében az Erasmus-programot, ami 22 ezer magyar diákot fosztana meg a külföldi tanulás lehetőségétől. Deák Dániel szerint Brüsszel terve vissza felé fog elsülni, mert ha tényleg elvágnak több ezer magyar diákot a külföldön tanulás lehetőségétől, akkor ez csak ellenszenvet fog kiváltani a magyarokból az Európai Unió vezetése felé. Az ellenzék kampányfinanszírozási botránya ügyében nemcsak az látszik, hogy Márki-Zay Péter újra és újra ellentmondásba kerül önmagával, hanem az is, hogy a többi ellenzéki vezető mélyen hallgat a guruló dollárokról. Úgy vannak vele, hogy vigye el a balhét az amúgy is bukott miniszterelnök-jelölt – állítja Deák Dániel. A beszélgetésből az is kiderül, hogy vajon a 2024-es kampányra fordulva tarthatnak-e ismét előválasztást az ellenzéki térfélen, vagy inkább a DK akarata valósul majd meg. Részletek a videóban!Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: A gazdasági bérgyilkosok már nagyon rég megvetették a lábuk Magyarországon – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Cyrus Eaton, a titokzatos amerikai „filantróp” már az ’50-es években eljött a szocialista országokba, hogy a Rockefellerek dollármilliárdjait a friss piacokra zúdítsa. Eaton amolyan korai Soros Györgyként érkezett először a Szovjetunióba, aztán Magyarországra – állítja Borvendég Zsuzsanna történész. Kellett az új piac az amerikai bankároknak, a cél érdekében pedig elkezdték tisztára mosni annak a Kádár Jánosnak a nevét, akit ’56 eltiprása miatt a Nyugat addig gyűlölt. Cyrus Eaton a Rockefellerek alkalmazásában állt és azért jött a Vasfüggöny mögé, mert felismerte annak lehetőségét, hogy amennyiben sikerül megvetnie a lábát a térségben, akkor egy jövőbeli rendszerváltoztatást követően előnyben lesz minden más befektetővel szemben – nyilatkozta a Ferkó Dániel kérdezben Borvendég Zsuzsanna. A korabeli szovjet és magyar sajtóban Eaton érkezését úgy tálalták, hogy ő a jó tőkés, aki szeretni kell, mert jót tesz az emberekkel és az országgal. A valóságban ezek az emberek gazdasági bérgyilkosok voltak, akik előkészítették a fejletlenebb államok adósrabszolgaságba taszítását. Részletek a videóban!A dollármédia igazán aljas húzása – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
A választási vereség után kibukott a dollárbaloldal és a magyar demokrácia történetének egyik legsúlyosabb botránya. Szinte természetes, hogy a baloldal csatolt részeként működő dollármédia igyekszik ezt minden erejével elhallgatni. Bár valóban számos kihívással kell megküzdeni a politikai szintéren, a tény, hogy a baloldali sajtó próbálja eltussolni a botrányt, azzal egy három évtizedes vitát sikerült végre lezárni, mégpedig a patrióta-konzervatív oldal kiütéses győzelmével – írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával.Ajánljuk még