dömötör csaba
Dömötör Csaba: kevesebb sértegetés és több angolóra mindenkinek jobb lett volna, főpolgármester úr!
Dömötör Csaba hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a napokban megjelent Economist-írásról, amelyben a főpolgármester a miniszterelnök fizikai megjelenésével kapcsolatban fogalmazott meg sértő kijelentéseket. Az államtitkár bejegyzésében hangsúlyozza: már önmagában az is beszédes, hogy egy globális pénzügyi lapban teszik egyértelművé Karácsony miniszterelnöki jelöltségét. Utalva pedig arra körülményre, hogy Karácsony angoltudás hiányában egy tolmács segítségével tudott csak interjút adni, Dömötör Csaba azt tanácsolta a főpolgármesternek: „Kicsivel kevesebb sértegetés és egy mákszemnyivel több angolóra mindenkinek jobb lett volna.”Dömötör Csaba a Beugró Hobbistában: A Jobbik ezekben a hónapokban számolta fel végleg önmagát
Magyarország nemcsak egy állam, hanem közösség is, a koronavírus pedig megmutatta, hogy a közös életünk egyfajta társasjáték, a pandémiát csak együtt tudjuk leküzdeni. A járvány elleni egyetlen megoldás jelen pillanatban az oltás; aki a vakcinákat támadja, az nemcsak az emberéletet veszélyezteti, hanem közös életünket is bomlasztja. A baloldal oltásellenes kampányáról Petrovics Kinga és Bohár Dániel beszélgetett Dömötör Csabával, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárával és Szolomayer Balázzsal, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével.Dömötör: a 16–18 évesek is megkaphatják a vakcinát, ehhez regisztrálniuk kell
Ütemesen halad az oltási program, ezért újabb szakaszba léphetünk: a 16–18 év közöttiek is megkaphatják a vakcinát – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában. Dömötör Csaba hangsúlyozta: ha tovább haladunk az oltási programban, akkor még inkább újraindulhat az élet és a nyarunk is szabadabb lehet.Dömötör Csaba: nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne valahonnan vakcinaszállítmány (Videó!)
Dömötör Csaba Facebook-oldalán tett közzé egy részletet a Hír TV-ben vele készült interjúból, amelyben a magyarországi oltási helyzetet vetette össze több uniós országgal. Az államtitkár hangsúlyozta: nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne valahonnan vakcinaszállítmány, márpedig százezres tételekről beszélünk.Dömötör Csaba: a beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak
A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet védelme fontosabb bármilyen politikai megfontolásnál – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.Megkezdődött a Citadella felújítása
Megkezdődött a Citadella felújítása. Az első látványtervek már elkészültek: ezek közül osztott meg egyet közösségi oldalán Dömötör Csaba.Hollik István a Pesti Riporterben: Régi komcsi technika elbizonytalanítani az embereket (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtöki adásának első részében Hollik Istvánnal az oltási programról és a fokozatos újranyitásról beszélgetett Bohár Tünde, de terítékre került az is, hogy rengeteg kormányzati támogatásból megvalósuló beruházás zajlik a fővárosban, ám Karácsony Gergelyék igyekeznek megakadályozni ezeket a fejlesztéseket. A Fidesz kommunikációs igazgatója rávilágított, hogy a főpolgármester semmit sem csinál, csak fenyegetőzik, facebookozik és ordas hazugságokat terjeszt. Ezt teszi most a világ egyik legjobb egyetemével, a Fudannal kapcsolatban is, miközben azzal riogatja az embereket, hogy a nemzetközileg neves felsőfokú intézmény beengedése miatt nem épül majd meg a diákváros. A Pesti TV riportjából az is kiderül, hogy semmit sem ér a kommunista becsületszó, Varju László ugyanis egy sajtótájékoztatón a DK székházába invitálta kollégáinkat, azt ígérve, hogy ott válaszokat kaphatnak a DK keleti vakcinák ellen való hergelésének okára, ám amikor stábunk élve a meghívással megjelent a Gyurcsány-párt székházánál, kiderült, hogy nemkívánatos vendégek és nem volt kinek feltenni a kérdéseiket. A műsor második részében Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő arról is beszélt, hogy újabb rejtett kamerás videóval állt elő a Project Veritas nevű amerikai oknyomozó portál, amelyben ezúttal a CNN műszaki igazgatója, Charlie Chester beszél arról, hogy spekulációs propagandával támadták Donald Trump volt amerikai elnököt.Dömötör Csaba: nem az oltópontok száma a szűk keresztmetszet, hanem a vakcina
Dömötör Csaba közösségi oldalán reagált a baloldal legújabb brilliáns ötletére, miszerint a regisztráció eltörlése segítené az oltási folyamatot. A fideszes politikus bejegyzésében rámutatott arra is, hogy nem az oltópontok száma a szűk keresztmetszet, hanem a vakcina. Ezért nem kellett volna támadniuk az alternatív beszerzéseket.Dömötör Csaba: a Facebook korlátozta a kormánypárti politikusok oldalainak elérését
Csütörtök óta a kormányzati Facebook-oldal és számos kormánypárti politikus oldalának elérése jelentősen visszaesett, több esetben a töredékére – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken, a közösségi oldalán. Az ügyben Hollik István is közzétett egy bejegyzést, feltéve a kérdést: technikai probléma vagy politikai indíttatás áll mögötte?Ajánljuk még

















