donald trump
Francia kormánytagok és ellenzéki politikusok is elítélték Trump Twitter-fiókjának felfüggesztését
A teljes francia politikai elit, kormánytagok és ellenzéki politikusok is elítélték, hogy a Twitter határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókját. A kormány álláspontja szerint a digitális óriások szabályozását nem magának a digitális oligarchának kell megoldania.Végre: kitiltották Trumpot a Twitterről, visszajött a Parleren, azt meg az Amazon kapcsolta le
Megalkották a Gabot, a baloldali közösségi médiák konkurenciájaként, a Google és az Apple pedig lelőtték. John Matze megcsinálta a Parlert, a Twitter konkurenciáját, ugyanúgy járt, sőt, még az Amazon is levágta a szervereiről. A nagy cégeknek elég csak néhányan összefogniuk, hogy koordinálják az információ feletti hatalmat, és kész is a 21. századi cenzúra. Ha úgy döntenek, hogy kiadják az elhallgattatási törvényt Trumpra, akkor egyszerűen csak kitiltják a Twitterről, Facebookról, és megtiltanak minden olyan médiát, ami ellenszegül ennek. Hamarosan ott tartunk, hogy egy VPN-nel – közbeiktatott kiszolgáló hálózattal – kell elrejteni az adatokat előlük, saját szerverparkot kell üzemeltetni és szórólapon terjeszteni a Parlert, amelyről már megtudtuk a 444-től és a Telextől, hogy „konteós” és „szélsőjobboldali”.Varga Judit: Aggályos, hogy a Twitter zárolta Trump felhasználói fiókját
Teljes mértékben osztom Angela Merkel német kancellár véleményét, amely szerint aggályos, hogy a Twitter zárolta Donald Trump amerikai elnök felhasználói fiókját – írta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán. Nem tisztem más állam belpolitikájának a kommentálása, azonban van, ami felett nem lehet elsiklani – tette hozzá.Az amerikai képviselőház republikánusai blokkolták, hogy az alelnök megszavaztassa Trump alkalmatlanságát
Az Egyesült Államok képviselőházának republikánus tagjai megakadályozták hétfőn, hogy a testület határozatban szólítsa fel Mike Pence alelnököt Donald Trump republikánus párti elnök elmozdítására. Pence-nek az alkotmány 25. kiegészítése alapján lehetősége van arra, hogy a kormányzat tagjait megszavaztassa az elnök alkalmasságáról, illetve alkalmatlanságáról feladatainak ellátására. Ha a többség alkalmatlannak minősíti Trumpot, akkor az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át.Hidegháborús nosztalgia – Joe Biden visszahozhatja az ellenséges viszonyt Észak-Korea és az Egyesült Államok között
Miután a hétvégén a Koreai Munkapárt kongresszusa megerősítette Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a pozíciójában, és őt választotta hétfőn a párt új főtitkárává, felvetődött a kérdés, milyen lesz majd a bő egy hét múlva beiktatásra kerülő új amerikai adminisztráció kapcsolata a kommunista diktatúrával. Donald Trump amerikai elnök négyéves ciklusa alatt többször is tartott hivatalos találkozott Kim Dzsongunnal, egyszer még Észak-Korea területére is átlépett, amikor a két Korea közötti határszakaszon, Panmindzsonban találkoztak. Trump volt az első amerikai elnök, aki észak-koreai területre lépett. Borítékolható azonban, hogy Biden az Obama-éra taktikáját követi majd, ami azt jelenti, hogy meg sem próbálja oldani a feszültséget országa és az ázsiai állam között.Angela Merkel problémásnak tartja Trump Twitter-fiókjának felfüggesztését
Angela Merkel problémásnak tartja, hogy a Twitter határozatlan időre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókját, mert a vállalat úgy véli, fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután feltehetőleg üzenetei hatására tüntetők megrohamozták a washingtoni Capitoliumot a múlt héten – jelentette ki a német kancellár szóvivője hétfőn.Schwarzeneggernek a kristályéjszaka jutott eszébe a Capitolium ostromáról (Videó!)
Arnold Schwarzenegger a kristályéjszakához, vagyis a nácik zsidóellenes pogromjához hasonlította a Capitolium ostromát. Kalifornia korábbi republikánus kormányzója, a hollywoodi filmsztár a Twitterre feltöltött, közel nyolcperces beszédében elmondta, hogy Ausztriában nőtt fel, így pontosan tudja, hogy mi történt a kristályéjszakán, amikor 1938. november 9-10-én a nácik zsidóellenes pogromot rendeztek Németországban – írta meg cikkében a mandiner.hu.A demokrácia végjátéka Amerikában
Az USA mindig is irányított demokrácia volt, csak a két nagy párt jelöltjének volt esélye megnyerni az elnökválasztást. Az újabban „mélyállamnak” nevezett összefonódás-rendszer a gazdaság, az államapparátus, a választott tisztviselők és a különböző gazdasági szereplők között már Kennedy idején is leválthatatlan volt. Amerika sorsa akkor fordult tragikusra, amikor a „mélyállam” kulcspozícióiból a pénzügyi rendszer cápái kiszorították a hagyományos termelővállalatok képviselőit. A nyolcvanas évektől középosztály-ellenes kormányzás kezdődött, mert a termelővállalatok topmenedzserei összefogtak a pénzügyi szektor vezetőivel és együtt már rendszeresen erősebbnek bizonyultak, mint a választókra támaszkodó politikai vezetés.Ma beérhet Pelosi terve Trump megpuccsolására
Alapos szereptévesztésben van az Egyesült Államok képviselőházának demokrata elnöke, Nancy Pelosi, aki pedellusként igyekszik kiszorítani Donald Trumpot az elnöki hivatalból. Pelosi az alkotmányra hivatkozva igyekszik teljesen megszégyeníteni a hivatalban lévő államfőt, holott lehet, hogy épp ez a törekvése vezethet alkotmányos válsághoz. Nancy Pelosi szerint Trump vezényelte a napokban a Capitolium ostromára a híveit, amiről azóta kiderült, hogy szép számban részt vettek az akcióban rutinos baloldali felforgatók is. Pelosinak a sikeréhez meg kellene nyernie Mike Pence alelnököt is, ő azonban még nem reagált arra, hogy részt venne-e a tervezett szégyenletes puccsban, vagy fontosabb számára a politikai jövője.Ajánljuk még

















