donald trump
Perre megy Trump a gyanús demokrata győzelem miatt
Bár a média már szombaton kikiáltotta Joe Bident az amerikai elnökválasztás győztesének, a harc a bíróságokon folytatódik a Fehér Házért. Trump elnök ugyanis már döntetlen állásnál jelezte, jogi lépéseket fog tenni, hogy felfedje a demokraták csalásait. Az amerikai választási rendszer sajátosságaiból adódóan pedig egyáltalán nem kizárt, hogy érdekes dolgokat találnak a vizsgálatok, ellenőrzések során. Mindent azonban nem lehet kiszúrni, hiszen a rendszer a szavazatok begyűjtésétől a regisztráción át a feldolgozásig leginkább az egyének becsületességére épül, ami ebből kifolyólag sok ponton kijátszható. Ezek közül mutatunk be néhányat, miközben a későbbiekben beszámolunk az újraszámlálás legfrissebb fejleményeiről.Semmi nem változik Joe Biden győzelmével az olasz jobboldal szerint
A kormányzásra készülő olasz jobboldalnak együtt kell működnie az új washingtoni kormányzattal – jelentette ki Giancarlo Giorgetti, a Liga párt külpolitikai kérdésekért felelős tisztségviselője vasárnap.Ismét levágott Trump-fejjel pózolnak a Twitteren
Kathy Griffin meglepő és egyszerre sokkoló képet töltött fel a Twitter-oldalára. A „humoristaként” ismert nő a képen egy levágott, vérrel borított Trump-fejjel pózol a kamera előtt. Nem ez az első eset nála, 2017-ben volt egy hasonló képes megmozdulása, ám akkor bocsánatot kért a viselkedésért.Próbálják meggyőzni Trumpot, ismerje el a vereséget
Miközben hivatalos kommunikációjában Donald Trump még kitart amellett, hogy ő nyerte a választást, a CNN forrásai szerint pedig a veje arról próbálja meggyőzni, hogy ismerje el a vereségét, a Fox News szerint a még hivatalban lévő elnök békés hatalomátadásra készül.A szerb elnök jobban örült volna Trump győzelmének
Nem siet az elsők között köszönteni Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet az amerikai elnökválasztáson elért sikerével kapcsolatban Aleksandar Vucic szerb államfő, de mindenképpen gratulálni fog neki, ám úgy véli, hogy Szerbiának Donald Trump győzelme lett volna hasznosabb – közölte maga a szerb elnök vasárnapi sajtójelentések szerint.A CNN bejelentette, hogy Joe Biden nyerte a választást – Trump: a választás még nincs lezárva
Megszületett a végeredmény: Pennsylvania húsz elektorával Joe Biden elérte az elnökké választásához szükséges számot, így a demokrata párt jelöltje lett az Amerikai Egyesült Államok negyvenhatodik elnöke. A hazai ellenzék egyöntetűen örvendezett Biden megválasztása miatt. Hollik István, aFidesz kommunikációs igazgatója először is megköszönte Donald Trumpnak az elmúlt négy évet, majd reményét fejezte ki, hogy Joe Biden adminisztrációja ideológiai megfontolásból nem fogja lezülleszteni az eddigi közös eredményeket. A gratulálók sorához csatlakoztak volt demokrata párti elnökök is.Szlovén kormányfő: az amerikaiak Donald Trumpot választották meg
A szlovén kormányfő érdekesnek nevezte szombaton az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését: a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest.Koronavírussal fertőződött a Fehér Ház kabinetfőnöke
Fertőzött lett a Fehér Ház kabinetfőnöke, Mark Meadows is – jelentette a The Hill című lap péntek éjjel. Nem ő az első, aki Trump elnök stábjából elkapta a vírust; nemrégiben maga az elnök is átesett a betegségen, napokkal az elnökválasztás kezdete előtt gyógyult fel.Hidvéghi a Hobbistában: aki szembefordul a balliberális médiával, kegyetlenül eltapossák (VIDEÓ)
Az amerikai választások körüli hercehurcáról – ami a demokráciába vetett bizalom megrendüléséhez vezet –, az európai terrortámadásokról – hogy miként reagáltak rá –, valamint a rendvédelmi szervekbe vetett közbizalomról esett szó többek között a csütörtök esti Politikai Hobbista műsorában, amelynek vendége Hidvéghi Balázs EP-képviselő volt. Mindezek mellett egy örömteli dolog is szóba került: tavaly már többen jöttek haza külföldről, mint ahányan kivándoroltak. Ma már nem csak biztonságosabban, de sok esetben jobb anyagi körülmények között lehet itthon munkát végezni és megélni, mint esténként mosogatva, a jövedelem döntő részét pedig egy lepukkant, kelet-londoni albérletre költve vegetálni, távol az otthontól.Ajánljuk még

















