donald trump
Elkezdődött a Facebook bukása - Már Soros is haragos
Az amerikaiak egyik legnagyobb hibája az, hogy azt hiszik, ami technológiailag csillogó, az feltétlenül nagyszerű dolog. A Facebook kétmilliárd embert kapcsolt össze a globális térben, és egy „új nemzetet” hozott létre világszinten, amely átformálta a politikai kampányokat, a hirdetési- és médiapiacot, valamint a mindennapi életet. De úgy tűnik, hogy a technológiai óriás napjai meg vannak számolva, a részvényeinek árfolyama folyamatosan zuhan. Soros György nemrégiben szállt ki a cégből, ami kapcsán szórakoztató perpatvar keletkezett a két liberális véleményvezér közt: Mark Zuckerberg ráuszította az embereit Soros György alapítványaira, hátha megtudnak valami terhelőt róluk. Öröm nézni, ahogy a liberális hiénák egymást falják fel. A "legszebb öröm a káröröm" alapon az is szívet melengető, hogy a cég részvényeinek árfolyama megcélozta a padlót, ugyanis az elmúlt hetekben 35 százalékot vesztett az értékéből, és ma már senkit se lepne meg, ha csődbe jutna.Nyomozás folyik Trump beiktatási ünnepségének költségei ügyében
Bűnügyi nyomozás folyik Donald Trump amerikai elnöki beiktatásának költségei ügyében - jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap helyi idő szerint csütörtökön este. A manhattani ügyészi hivatal azt vizsgálja, hogy a szervezőbizottság elfogadott-e pénzadományt olyanoktól, akik befolyást akartak szerezni, vagy álláshoz szerettek volna jutni az új kormányzatban.Donald Trump szerint az emberek "fellázadnának", ha őt alkotmányos eljárással eltávolítanák
Donald Trump szerint az emberek "fellázadnának", ha alkotmányos eljárás keretében eltávolítanák őt az amerikai elnöki hivatalból - idézte a Politico című lap kedden este Trump interjúját, amelyet a Reuters hírügynökségnek adott. Trump a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a londoni székhelyű hírügynökség munkatársait. A mintegy félórás interjú során a többi között a Hasogdzsi-ügyről, az amerikai-szaúdi viszonyról, a jemeni háborúról, és az alkotmányos eljárás keretében történő esetleges eltávolításáról beszélt.Francia külügyminiszter: Trump ne avatkozzon bele a francia belügyekbe!
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter vasárnap felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy ne avatkozzon bele a francia belügyekbe. Trump a Twitteren bírálta Franciaországot a sárgamellényesek legutóbbi párizsi tüntetéseit követően.Távozik hivatalából Donald Trump kabinetfőnöke
Az év végéig távozik hivatalából John Kelly, a washingtoni Fehér Ház kabinetfőnöke - jelentette be szombaton Donald Trump. Az amerikai elnök azt is közölte: Mark Milley tábornokot jelöli a vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének.Moszkva kész felújítani a párbeszédet Washingtonnal
Oroszország kész lesz felújítani a párbeszédet az Egyesült Államokkal John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó javaslatával összhangban, amint erre Washington is készen áll majd - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 állami televíziónak nyilatkozva.Januárban vagy februárban lehet Donald Trump második csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal
Donald Trump amerikai elnök szombaton közölte, hogy valószínűleg januárban vagy februárban találkozik újra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, a júniusi szingapúri első csúcstalálkozójuk után ismét. Donald Trump a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletéről hazatérőben repülőgépén beszélt erről újságíróknak.Mégis találkozott Buenos Airesben Putyin és Trump
Mégis létrejött egy rövid, rögtönzött találkozó Donald Trump és Vlagyimir Putyin között a G20 országcsoport Buenos Aires-i csúcsértekezletének helyszínén – jelentették be mind amerikai, mind orosz részről anélkül, hogy bármiféle részletet közöltek volna. Putyin Angela Merkellel is megbeszélést folytatott, amelynek témája az ukrán-orosz konfliktus volt.Részvétét nyilvánította Áder János George H. W. Bush halála miatt
Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét George H. W. Bush volt amerikai elnök halála alkalmából szombaton Donald Trump amerikai elnöknek. Az államfő azt írta, George H. W. Bush kimagasló szerepet játszott a XX. század végi történelem formálásában. Sorsdöntő időszakban lett az Egyesült Államok elnöke, államfőként nagymértékben hozzájárult a hidegháború békés lezárásához és a Szovjetunió uralma alól kikerült országok szabad fejlődéséhez.Ajánljuk még

















