donald trump
Babiš szerint rossz hír, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani az INF-megállapodást
Andrej Babiš cseh kormányfő rossz hírnek tartja, hogy az Egyesült Államok fel akarja mondani a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló orosz-amerikai megállapodást (INF). A cseh miniszterelnök, miután vasárnap James Mattis amerikai védelmi miniszterrel tárgyalt, újságírók előtt azt mondta: jobban szeretné, ha az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatai nem romlanának, hanem javulnának.Az amerikai baloldal beengedné az egészségügyi kockázatot is jelentő migránskaravánt
Liberális barátainknak most nehéz dolga lehet, nem könnyű ugyanis úgy letagadni a migrációt és a vele járó kihívásokat, hogy jelen pillanatban több ezren menetelnek az Egyesült Államok déli határa felé, és hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi itthon is, hiszen hazánk déli határánál is meg kellett erősíteni a védelmet az arra bóklászó „menekültek” miatt. Az USA-ban már megkongatták a vészharangokat, miszerint az érkezni vágyó tömegek komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentenek, ennek ellenére a szocialista Alexandria Ocasio-Cortez szerint joguk van ezeknek az embereknek bejutni az országba.Washingtonba várják Vlagyimir Putyint
Váratlan bejelentést tett pénteken John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója: a jövő év elejére Washingtonba várják Vlagyimir Putyint. A novemberi kongresszusi választások előtt, valamint a Moszkva állítólagos beavatkozását vizsgáló Mueller-vizsgálat idején az orosz államfő meghívásának bejelentése olajnak ígérkezik a tűzre az amerikai belpolitikában. Putyin több, mint tíz esztendeje volt utoljára Washington vendége.Trump úgy véli, nem tehet róla, hogy az elfogott csőbombás ember a rajongója
Nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák ügyében őrizetbe vett gyanúsított a híve – jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök, aki a a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség.Letartóztattak egy ember Floridában, aki csőbombákat küldhetett Trump kritikusainak
Letartóztattak Floridában egy embert azoknak a levélben küldött csőbombáknak az ügyében, amelyeket Donald Trump kritikusainak küldtek az Egyesült Államokban az elmúlt napokban.Soros fia megmondja, hogy kire szavazzanak az emberek
Véleménycikket írt a New York Times-ba Alexander Soros, Soros György fia azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi napokban nemcsak édesapjának, de Barack Obama volt amerikai elnöknek, Hillary Clintonnak és több más amerikai közéleti szereplőnek is csőbombát küldtek ismeretlen tettesek - írja a 24.hu. Soros György fia a helyzetért felelős erőket is megnevezi, Trump és Orbán Viktor a főgonosz az ő meglátása szerint.Kulturáltabb politikai hangnemet szorgalmaz Donald Trump
Civilizáltabb hangnemet szorgalmazott az amerikai politikai élet szereplői körében Donald Trump elnök egy választási kampányrendezvényen szerdán este, miután a nap folyamán több demokrata párti politikus címére és a CNN hírtelevízió szerkesztőségébe küldtek robbanószerkezetet, vagy fehér port.Róháni szerint a szaúdiak nem merték volna megölni Hasogdzsit Amerika támogatása nélkül
Rijád nem ölte volna meg Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót, ha nem élvezné az Egyesült Államok védelmét – idézte Haszan Róhánit az IRNA iráni állami hírügynökség szerdán. Senki sem gondolta volna, hogy mai világunkban szemtanúi leszünk egy ilyen szervezett emberölésnek, és hogy egy rendszer képes lesz kitervelni egy ilyen borzalmas gyilkosságot –mondta az iráni elnök.Obamára hivatkozva érvelt az illegális migráció ellen Trump
Donald Trump kedden demokrata párti elődje, Barack Obama korábbi állásfoglalásait idézve érvelt az illegális migráció ellen. Az elnök Twitter-fiókján közzétette Barack Obama egyik korábbi, elítélő állásfoglalását az illegális migránsokról, majd azt írta: száz százalékig egyetértek Obama elnökkel.Ajánljuk még

















