donald trump
Macskákat esznek a bevándorlók?
Több, mint 10 millió illegális bevándorló lépett be a déli határon az Egyesült Államokba Joe Biden elnöksége alatt. Sokak szerint még ez a becslés is nagyon óvatos, és akár 20 millió körül is lehet a tényleges szám. Kamala Harris alelnököt „határcárnak” (border czar) nevezte ki rögtön a beiktatását követően, 2021 elején Biden; azaz teljes felhatalmazást adott neki az ügyben.Különvélemény: milyen változást hozhat az amerikai választás a Közel-Keleten?
A Különvélemény e heti vendége Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője volt, akivel a Közel-Keletről és Izraelről beszélgettünk. A 2024-es amerikai elnökválasztás túlzás nélkül a XXI. század eddigi legfontosabb eseményei közé tartozik. Az okokat mindenki ismeri. Biden alatt lángba borult a Közel-Kelet, és Európában európaiak ölik egymást amerikai fegyverekkel. Lesz fordulópont? Stabilizálódik a világ, vagy esetleg méginkább eszkalálódik a helyzet? Ezek mind olyan kérdések, melyre a világ a választás kimenetelétől várja a választ. Szóba került továbbá, hogy a legutóbbi elnökjelölti vita során Trump tett egy erős kijelentést. Szerinte ha Kamala nyer, az egyben Izrael végét is jelentheti. Hogy mennyire komolyan vehető, vagy épp mennyire túlzó ez az állítás, hogy mennyire erős az amerikai médiabefolyás Európában, és hogy mi várható a Közel-Keleten, mind fontos kérdések. Mi pedig ezekre a fontos kérdésekre próbáltunk választ találni a műsorban.Felmérés: Az amerikai fiatalok kiábrándultak a liberálisokból
Az Axios vasárnap publikálta a Harvard Youth Poll felmérését, amelyből kiderült, hogy a legfiatalabb szavazóképes állampolgárok körében egyre többen vallják magukat jobboldalinak, konzervatívnak - szúrta ki a Mandiner.A demokraták rájöttek, hogy nem biztos, hogy jó ötlet meghamisítani a közvélemény-kutatásokat
Ahogy a Nagy Lenin is megmondta: soha nem szabad elhinni a saját propagandánkat. A Szovjetunió kései napjait lelkiismeretesen másoló amerikai demokraták most ezzel a kijelentéssel is kénytelenek szembesülni, ugyanis rájöttek, hogy nem feltétlenül tesz jót nekik, ha addig hamisítják a saját közvélemény-kutatásaikat és következetesen alul mérik Trumpot, míg a bizonytalan republikánusokat is sikerül szavazásra ösztönözni.Trump nem fogta vissza magát és értelmi fogyatékosnak nevezte Kamala Harrist
Most sem fogta vissza magát Donald Trump, mikor ellenfeléről beszélt legutóbbi kampánybeszédében. Az elnökjelölt előbb az illegális bevándorlás katasztrofális kezelése miatt bírálta Harrist, akit ezek után nemes egyszerűséggel értelmi fogyatékosnak titulált.Elkaptak egy idahói férfit, aki személyesen akarta megölni Trumpot
Egy idahói férfit, Warren Jones Crazybullt azzal vádolják, hogy halálosan megfenyegette Donald Trumpot. Crazybull kilenc alkalommal hívta Trump floridai Mar-a-Lago birtokát 2023. július 31-én, és fenyegette az exelnököt, többek között azt állítva, hogy személyesen akarja megölni őt Bedminsterben, New Jersey államban.Elkapták a férfit, aki le akarta lőni Trumpot, gyermekpornográf felvételeket találtak nála
Letartóztatták a Trump elleni merényletkísérlettel gyanúsított férfi fiát, miután a telefonján több száz gyermekpornográf felvételt találtak – jelentette az NBC News. Az FBI az apja elleni nyomozás során bukkant rá a több száz illegális felvételre a férfi telefonján.Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről számolt be a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke
Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről számolt be a republikánus elnökjelölt sajtófőnöke a hírszerzésre hivatkozva.Aggódnak a demokraták, hogy a közvélemény-kutatók alulbecsülik Trump támogatottságát
A demokraták egyre inkább aggódnak amiatt, hogy a közvélemény-kutatók alulbecsülik Donald Trump támogatottságát, és jóval magasabbra becsülik a volt elnök esélyeit, mint azt a közvélemény-kutatási adatok sugallják, írja a Guardian.Ajánljuk még
















