donáth lászló
Nagy bajban Donáth László: az elkészült szakvélemény is a volt MSZP-s politikus bűnösségét erősítheti
Az ügyészség álláspontja szerint a megalapozott gyanút erősíti a volt MSZP-s politikus, Donáth László ügyében a nemrég elkészült pszichológus szakértői vélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botrányában tavaly nyáron kezdett nyomozni a rendőrség, majd szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg az egykori politikust, miután az egyik volt munkatársa feljelentette.A pszichológuson múlhat a testi sértéssel és szeméremsértéssel gyanúsított Donáth László sorsa
Pszichológus szakértő hallgatta meg azt a nőt, aki tavaly nyáron szexuális zaklatás miatt a hatósághoz fordult és feljelentette a momentumos Donáth Anna édesapját, Donáth László volt MSZP-s képviselőt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a szakértői véleménynek március végére kellene elkészülnie, de a koronavírus-járvány miatt valószínűleg ez csúszni fog. Donáth ellen azonban továbbra is folyamatban van a nyomozás, akit emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított meg a rendőrség.Donáth Anna rejtélyes üzenete – Talán a szeméremsértéssel gyanúsított apucinak üzent?
Nem csak a Fidesz által előírt keretek között lehet ám szerelmes az ember! – hívta föl a lakosság figyelmét „Valentin-napi” üzenetében Donáth Anna. S mennyire igaza van! Lelki szemeink előtt máris megelevenedik a kedves papa, amint (a gyanú szerint) vörös fejjel, fölajzottan fogdossa a menekülő, kétségbeesett munkatársnők fenekét a szeretetotthonban. A szerelem az szerelem, még ha egyirányú is – nem igaz?Újra a rendőrségen kötött ki a szeméremsértéssel és testi sértéssel gyanúsított Donáth László
Csütörtökön újra kihallgatták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított Donáth Lászlót – derül ki a BRFK portálunknak küldött válaszából. A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapja információink szerint folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson vett részt a rendőrségen.Donáth László hazudik, a rendőrség igenis szeméremsértéssel is meggyanúsította őt a zaklatási botrányban
Hiába állítja Donáth László az ellenkezőjét, a rendőrség után az ügyészség portálunknak megküldött válaszából is kiderül, hogy emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel is gyanúsítja a hatóság a volt MSZP-s képviselőt a pár hónappal ezelőtt kirobbant zaklatási ügyével kapcsolatban. Donáth csak annyit ismert el, hogy könnyű testi sértéssel gyanúsították meg decemberben, ám ez nem teljesen fedi a valóságot. A gyanú szerint a szocialista honatya utóbbi cselekményt ráadásul aljas indokból követte el, ami minősítő körülménynek számít.Donáth László elismerte, hogy gyanúsítottként hallgatták ki
Portálunk információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát. Donáth László az atv.hu-nak megerősítette a kihallgatás és a gyanúsítás tényét, ugyanakkor szerinte annak tárgya könnyű testi sértés; a szeméremsértés gyanúját ugyanakkor cáfolta a portálnak, azonban a rendőrségi válaszból egyértelműen kiderül, hogy két cselekménnyel gyanúsították meg a politikust.Szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség Donáth Lászlót (frissítve)
A PestiSrácok.hu információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát, a momentumos Donáth Anna édesapját. Donáth László az atv.hu-nak megerősítette a kihallgatás és a gyanúsítás tényét, ugyanakkor szerinte annak tárgya könnyű testi sértés. A rendőrség portálunknak megküldött válaszából azonban egyértelműen kiderül, hogy a volt politikust két cselekménnyel is meggyanúsították.Mentegetni akarta a szexuális zaklatással vádolt Donáth Lászlót a HVG
A HVG "oknyomozó" riportban cáfolta meg a balliberális propagandamédiát, amely mindezidáig kitartóan védte a szexuális zaklatással vádolt Donáth Lászlót. Persze nem így akarták: a hvg.hu-n megszületett cikk szerzőjének láthatóan az volt a célja, hogy sajnálatot keltsen a szerintük csúnyán meghurcolt szocialista lelkész iránt. A cikk egészen elképesztően butára sikerült: úgy próbálja lejáratásnak beállítani a Donáth László elleni vádakat, hogy közben mindegyikről bevallja, hogy az utolsó szóig igaz. Ennek ellenére a cikk szerzője – Havas Henrik büszke tanítványa, a Litresits nevű szocialista ügyvéd házi újságírója – láthatóan rettenetesen meg van sértődve azon, hogy a szexuális zaklatás és a testi sértés kiderült. Hihetetlenül szórakoztató olvasni, ahogy a magát újságírónak nevező propagandista azon siránkozik, hogy tudhatta meg mindenki, valójában kicsoda Donáth László.Prőhle Gergely a Donáth-ügyről: Cselekednünk kell! (PS-interjú)
Az evangélikus egyház is vizsgálatot indított Donáth László ügyében, miután a lelkész ellen szexuális kényszerítés miatt rendeltek el nyomozást. Azt, hogy az egykori MSZP-s képviselő ügye miképpen hat az evangélikus közösségre, az egyház és a külvilág kapcsolatára, egyelőre nem látni. Az evangélikusok közéleti szerepéről, valamint a melegházasság elfogadásának kérdéséről is faggattuk Prőhle Gergelyt, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjét. A volt berlini nagykövet az interjúban kifejtette véleményét az egyházi emberek ügynökmúltjáról is, de a migrációról és a magyar kormány családpolitikájáról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt.Ajánljuk még