Pesti Srácok

Szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsítja a rendőrség Donáth Lászlót (frissítve)

null

A PestiSrácok.hu információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát, a momentumos Donáth Anna édesapját. Donáth László az atv.hu-nak megerősítette a kihallgatás és a gyanúsítás tényét, ugyanakkor szerinte annak tárgya könnyű testi sértés. A rendőrség portálunknak megküldött válaszából azonban egyértelműen kiderül, hogy a volt politikust két cselekménnyel is meggyanúsították.

Ismert, A TV2 hírműsorában számoltak be arról hónapokkal ezelőtt, hogy botrányos történetek szivárogtak ki az egyik fővárosi szeretetotthonból: az egyik ott dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek viszont nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője, és aki nagy befolyással bír a mai napig. Az egyik dolgozó azonban szembeszállt az egykori politikussal, és feljelentette őt. Az ügyben nyomozás is indult a BRFK-n szexuális kényszerítés gyanúja miatt.

Az egyik, zaklatásokat átélt nő nyilatkozott is a 888.hu-nak:

PestiSracok facebook image

-mesélte a nő.

Donáth a megjelent hírekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy politikai karaktergyilkosság áldozata, ugyanakkor információink szerint a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a volt politikust, aki szabadlábon védekezik. Kerestük a hatóságot is: a BRFK sajtóosztálya azt közölte, hogy az ügyben egy főt hallgattak ki gyanúsítottként szeméremsértés vétség és könnyű testi sértés bűntett gyanúja miatt, ám a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva további tájékoztatást nem kívántak adni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.