Pesti Srácok

Újra a rendőrségen kötött ki a szeméremsértéssel és testi sértéssel gyanúsított Donáth László

null

Csütörtökön újra kihallgatták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított Donáth Lászlót – derül ki a BRFK portálunknak küldött válaszából. A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapja információink szerint folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson vett részt a rendőrségen.

A gyanúsítás előzménye, hogy a TV2 hírműsorában arról számoltak be hónapokkal ezelőtt, hogy botrányos történetek szivárogtak ki az egyik fővárosi szeretetotthonból: az egyik ott dolgozó lelkész több alkalmazottat is zaklathatott, az érintettek viszont nem mertek lépni az ügyben. A lelkész ugyanis az a Donáth László, aki 16 éven keresztül volt az MSZP országgyűlési képviselője, és aki nagy befolyással bír – szerintük – a mai napig.

Az egyik dolgozó azonban szembeszállt az egykori politikussal és feljelentette őt. Az ügyben nyomozás is indult a BRFK-n szexuális kényszerítés gyanúja miatt, majd – ahogy arról elsőként beszámoltunk- emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsították meg tavaly decemberben a volt szocialista politikust, aki először csak annyit ismert el, hogy könnyű testi sértés miatt hallgatták meg. Ez nem volt igaz, hiszen még az ügyészség is megerősítette portálunknak, hogy az ügy érintettjét a PestiSrácok.hu-n közölt cselekményekkel gyanúsították meg.

A sértettek közül többen is megszólaltak, egyikük tavaly szeptemberben a 888.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy sokan, sokáig szenvedtek a volt MSZP-s képviselőtől:

PestiSracok facebook image

- nyilatkozta az egyik érintett nő.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.