dorosz dávid
Öt éven belül kitiltanák a dízeleket Budapestről
Tesztidőszak után jöhetne a dugódíj és a dízelek kitiltása – írja az ATV az RTL Klub információira hivatkozva. Dorosz Dávid, a Párbeszéd főpolgármester-helyettese elmondta: közel 200 ezer dízelautó-tulajdonost érinthetnek a tervezett rendelkezések.Lesz dugódíj, a dízeles autók pedig eltűnhetnek a budapesti utcákról
Lesz dugódíj, dízeles autóból viszont kevesebb lesz az utcákon a jövőben Budapest utcáin – mondta az RTL Híradónak adott interjújában a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes. Dorosz Dávid a döntést azzal indokolta, hogy számításaik szerint ezen intézkedésekkel radikálisan javítani lehet a főváros levegőminőségén.Íme, Budapest új vezetői – Karácsony öt főpolgármester-helyettese
Nem okozott meglepetést a Fővárosi Közgyűlés mai ülése: ahogy az várható volt, a 18 ellenzéki és 15 kormánypárti képviselőből álló új grémium gond nélkül megszavazta, hogy az eddigi három helyett mostantól öt főállású főpolgármester-helyettes dolgozzon majd Karácsony Gergely mellett. A döntés több, mint 4 milliós havi többletköltséget ró a költségvetés terhére. Nézzük, kiknek szavaztak bizalmat a testület tagjai – összeállításunk pikáns részletekkel is megörvendezteti olvasóinkat Budapest főpolgármester-helyetteseiről. Közben kiderült: Karácsonyék csúnyán elbántak Baranyi Krisztina ferencvárosi párbeszédes polgármesterrel az alakuló ülésen, a Fővárosi Önkormányzat jól fizető bizottsági posztjait ugyanis helyette levitézlett, régi szoci elvtársaknak adták oda.Ajánljuk még