dr. bende barna
Igazi magyarnak érezzük magunkat, amikor együtt vagyunk – Dr. Bende Barna a testvértelepülések és a kis lépések fontosságáról (VIDEÓ)
A szórványban „kicsit másképpen kell felvenni a mindennapos életet”, hiszen ahol nincs magyar iskola, ahol nem lehet anyanyelven ügyeket intézni, bevásárolni, ott rákényszerülnek az emberek, hogy a románság felé közeledjenek, de emellett magyarként tiszteletet vívjanak ki a maguk számára – magyarázza portálunknak a vajdahunyadi magyar lét bonyolultságát dr. Bende Barna, a város kórházának orvos-igazgatója, egyben másodmagával önkormányzati képviselő is idéntől. A választásokat követően ugyanis a 21 tanácsosból kettőt is a vajdahunyadi magyarság delegálhat a testületbe, ami azért is nagy szó, a városban 3,8 százalékos a magyarság részaránya, a képviseletük viszont közel 10 százalékos. Bende Barna szerint egyértelmű, hogy csak a magyar szavazatokkal ilyen eredményt lehetetlen lett volna elérni, kellett azoknak a románoknak a szavazata is, aki, az embert nézték és nem a pártját. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.