dukán andrás ferenc
Csepel momentumos polgármesterjelöltjének az a baja, hogy az ’56-os emlékmű szerinte Wittner Mária emlékműve
A Momentum csepeli polgármesterjelöltje átalakította a helyi ’56-os emlékművet, hogy az a helyi hősöknek állítson emléket, ne „a Fidesz propagandájának”. Dukán András Ferencnek az a baja, hogy bár Wittner Mária is ’56-os hős, de nincs köze Csepelhez. Szavaiból kiszűrhető, hogy a fő gondja mégis az, hogy Wittner – ahogyan ő fogalmaz – Németh Szilárd padtársa volt a parlamentben.Egymás nevét sem ismerik, beszélni sem tudnak, mégis városvezetésre készül a Momentum balfékkommandója – Karanténvlog
A Karanténban egyszer sem tudjuk kihagyni a Gyurcsány-szekta aktuális hazugságait, most sem maradunk aljas demagógia nélkül, amikor a fenyegetés és az ígéret együtt hasít a tanácsköztársasági tempóval. A DK megint azért rimánkodik az uniónak, hogy nehogy bármilyen pénzt kapjanak a magyarok, ők így állnak az általuk szavakban rendkívül fontos kisemberek mellett. Szóba kerül a Momentum balfékkommandója is, akik egymás nevét sem ismerik, beszélni sem tudnak, mégis bőszen ajánlják egymást fontos pozíciókba, most egy gyufaárusfiút szeretnének Csepel polgármesterének, aki egy épkézláb mondatra sem képes. Végül itt lesz a gumigerinc-díj nyertese, Gyöngyösi Márton, a halódó Jobbik elnöke, aki ugyanolyan terroristázást csapott, mint közel tíz éve, csak most a feleket cserélte fel. Eddig Izraelt nevezte terroristának és a palesztinok ügye mellett ordítozott, most fordítva teszi és még büszke is rá. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.Megvillant a momentumos Kerpel-Fronius – Saját párttársának a nevét sem tudta helyesen kimondani (Videó)
„Színvonal: egymás nevét sem tudják megjegyezni a momentumosok, de azért leváltanák a Fideszt” – írta Deák Dániel Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében. A felvételen Kerpel-Fronius Gábor, Karácsony Gergely egyik helyettese mutatja be a Momentum csepeli jelöltjét, Dukán András Ferencet, akinek keresztneveit sikerül összekevernie.A nyári szünetben senki sem aggódott az oktatásért?
Kezdődik az iskola, kezdődnek a kormányellenes demonstrációk – pedagógustüntetésbe csomagolva. Van egy hangos kisebbség, akik nagyon nem akarnak tanítani; és van egy másik még kisebb kisebbség, jobbára budai véndiákok, akik meg a tanulást akarják megúszni. Inkább Soros-pénzekből (nem kisládikákba dobált adományokból), politikai aktivistaként csinálják a fesztivált és várják az Orbán-kormány bukását. És persze vannak a tanácstalan baloldali politikusok, akik jobb híján kimennek az utcára, morgolódnak, méltatlankodnak, káromkodnak és lőnek néhány szelfit – mintha lenne valami elképzelésük Magyarország jövőjéről. Politikai pótcselekvés, cinikus magatartás, Orbán Viktor dehumanizálása és a fülünket bántó vulgáris hangnem. Kezdődik!Egyhuzamban 250 napig nem tartott órát, elbocsátották tanári állásából a Momentum politikusát
Bár a tanártüntetések követelései között az óraszám csökkentése is szerepel, Dukán Andrásnak, a Momentum tanárként dolgozó politikusának ez vélhetően nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen mint kiderült, 250 napja nem tartott órát munkahelyén. Ennek meg is lett az eredménye: levélben bocsátották el az ellenzéki politikust.A csepeli momentumos képviselő megmutatta, hogy "mindig van lejjebb"
“Szintet léptünk az obstrukcióban” – ezzel kommentálta Dukán András Ferenc, a csepeli Momentum politikusa, hogy koronavírusos lett az egyik fideszes képviselő, és ezért társai nem tudtak jelen lenni a pénzügyi bizottság ülésén – minderről a Csepel.info oldalán írtak részletesen.A szakállpárbaj győztese: Fekete-Győr András
A vasárnap tartott Momentum tisztújító választáson Fekete-Győr Andrásnak két kihívója is akadt az elnöki pozícióért. A három szakállkirály közül azonban a MoMo küldöttgyűlése is csak nehézkesen tudta kiválasztani a számára legmegnyerőbb uralkodót, így az Azonnali.hu szerint pontosan 56 százalékkal ugyan, de ismét Fekete-Győrt választották meg a párt élére. Amennyiben nem érte volna el az 50 százalékos küszöböt, úgy egy második fordulós elnökválasztásra került volna sor.Fekete-Győr Andrásnak két kihívója is akad a Momentum elnöki pozíciójáért
Elindul a Momentum Mozgalom elnöki pozíciójáért Fekete-Győr András, a párt eddigi elnöke, de két kihívója is akad. -Írja az azonnali.hu Információink szerint szintén elnök lenne ugyanis a párt egyik alapítója, Nemes Balázs és Dukán András Ferenc korábbi elnökségi tag. Az elnökségbe is tucatnyian szeretnének bejutni a jövő vasárnapi tisztújításon.Ajánljuk még