dunaújváros
Kigyulladt egy uszoda szaunája Dunaújvárosban
Tűz ütött egy uszoda szaunájában a dunaújvárosi Építők útján. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították az épületet, ezzel egy időben megkezdték a kiürítést, ötvennégy ember hagyta el az uszodát. Az egységek jelenleg két vízsugárral oltják a lángokat – írja a Katasztrófavédelem.Idős házaspárt mérgeztek meg a vagyonukért, az elkövetők egyike még szökésben van
Gyógyszerekkel mérgezett meg egy idős házaspárt Dunaújvárosban egy páros, hogy a sértettek vagyonához jussanak. A nyolcvanöt éves férfi életét veszítette a történtek miatt, felesége azonban túlélte az esetet. Az elkövetők egyike szökésben van, az ötvennyolc esztendős Martyin László ellen elfogatóparancsot adtak ki. Társát, a huszonhat éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók szerdán elfogták, és – őrizetbe vétele mellett – előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.Bajban az acélipar, bajban a Dunaferr
Óriási bajban a Dunaferr, csúszik a bérek kifizetése – írja a Portfolio.hu. A portál úgy tudja, a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet miatt az acélipari piac leállt, emiatt drasztikusan lecsökkent a kereslet a Dunaferr termékeire is.Dunaújvárosban a jobbikos polgármester 889 milliót költ médiára a vírus elleni küzdelem helyett
Egészen elképesztő, hogy a vírus elleni küzdelem idején, a vészhelyzetben Dunaújváros vezetése egyebek mellett azért rántja össze a közgyűlést, hogy a „Médiarendszer üzemeltetése” elnevezésű közbeszerzési pályázatot kiírhassák. Eközben Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András 50 millió forint értékben sebészi maszkokat vásárol a lakosság számára - írja a Dunaonline.hu.Győzött az ellenzéki horrorkoalíció a dunaújvárosi választókerületben (videóval)
Kálló Gergely összellenzéki jelölt nyerte a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választást a Fejér megyei 4-es számú választókerületben. A választási részvétel 28,87 százalékos volt, a 67471 választásra jogosultból 19482-en járultak az urnákhoz.Országgyűlési képviselőt választanak Dunaújvárosban és környékén
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén, a tisztségért hatan indulnak. A megye keleti részét lefedő, Dunaújváros központú egyéni választókerületben azért kellett időközi voksolást kiírni, mert az ott 2018 áprilisában parlamenti mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) tavaly októberben Dunaújváros polgármesterévé választották. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.Időközi Dunaújvárosban – Molnár Tibor a PS-nek: Sokat tanultam az emberektől, ezt akarom felhasználni az Országgyűlésben (PS-videó)
Időközi országgyűlési választásra készül vasárnap a dunaújvárosi választókerület, Fejér megye második legnagyobb városában azonban mégsincs igazán kampányhangulat. Stábunk az utcákat járva igyekezett felmérni a választói hangulatot, azonban sokan kameránk elé sem mertek állni, tartva attól, hogy retorzió éri őket a városvezetést kritikusan érintő véleményük hangoztatásáért. Akik mégis elmondták véleményüket, arról számoltak be, hogy méltatlannak tartják, hogy a szívárványkoalíció Budapestről vitt jelöltet a kerületbe, aki "csak a kampány kezdetével lett dunaújvárosi". Míg a helyiek a Kálló–Pintér duó tisztogató hadjáratától félnek, Molnár Tibor független országgyűlési képviselőjelölt az utcákat járja Dunaújvárosban és környékén, hogy a helyiekkel találkozzon és megvitassa velük elképzeléseit. A Béke városrészben tett látogatását megszakítva nyilatkozott stábunknak az iváncsai polgármester, aki elmondta: sokat tanult a választókerületet járva az emberektől, ezt a tudást pedig kamatoztatni szeretné az Országgyűlésben. Ennek kapcsán érintette a kerület egyik legfontosabb problémáját, a Vasmű kérdését. Mint elmondta, véleménye szerint csak a kormánnyal folytatott szoros együttműködés garantálhatja a napokban megmentett állások megmaradását, illetve azt, hogy az üzem tulajdonosai végre hajlandók legyenek a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltetni a létesítményt.Ajánljuk még

















