dunaújváros
Felpörögtek az események: rendkívüli döntést hozott a bíróság VV Fanni ügyében
Idén tavasszal felpörögtek az események Novozánszki Fanni gyilkossági ügyében:a júniusi tárgyalás után helyszíni tárgyalás következhet. A Bors információi szerint egy kihelyezett tárgyalást tartanának annál a dunai stégnél, ahol a nyomozók és az FBI emberei szerint is a legvalószínűbb, hogy a vádlott megszabadult a lány holttestétől. Az ügy bírája, dr. Farkas Gabriella, úgy döntött, hogy személyesen ered majd a feltételezhetően halott lány nyomába.Kubatov szerint Stummer János még éjjeliőrnek sem való
Kubatov Gábor közösségi oldalán reagált Stummer János azon állításaira, miszerint a Fidesz pártigazgatója küldte embereit péntek este a Dunaferrhez. A gyárkomplexumba egy külsős biztonságiakból álló, ötvenfős csoport próbált meg behatolni; az akciót a rendőrségnek kellett megakadályoznia.Biztonságiak próbáltak bejutni a Dunaferr gyárába, nagy volt a rendőri készültség Dunaújvárosban
Hatalmas volt a rendőrségi készültség Dunaújvárosban, a Vasmű környékén péntek este. A pletykák szerint az ukrán tulajdonosok próbáltak bejutni, miközben bentről a dolgozókat nem engedték ki. A dunaujvaros.com hatalmas rendőri készültségről írt. A lap nem hivatalos információi szerint a Dunaferr társaságcsoport tulajdonlása miatti jogvita eszkalálódott ma délután. A rendőri készültséget a város bevezető útjain és a Vasmű téri főkapunál észlelték.Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb oxigénpalack-töltő üzeme épül Dunaújvárosban
A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.Visszavonta Galambos Dénes miniszterelnöki biztosi kinevezését Orbán Viktor
Visszavonta Galambos Dénes volt fideszes parlamenti képviselő miniszterelnöki biztosi kinevezését 2020. december 31-ei hatállyal Orbán Viktor. Az erről szóló miniszterelnöki utasítás szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben – írta a nepszava.hu. Galambost 2018-ban nevezte ki a kormányfő Dunaújváros és térsége ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosává.Felborult egy busz Dunaújvárosnál, többen megsérültek
Egy munkásokat szállító autóbusz oldalára borult péntek hajnalban a 62-es főúton Dunaújváros és Perkáta között, a balesetben tizenöten megsérültek – közölte Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A police.hu oldalon azt írták, hogy a 62-es főutat lezárták; kerülni a 6-os főúton Adony felé lehet.Idén 102 milliárd forintból 207 útfelújítási projekt valósulhat meg
Az idén 207 útfelújítási projekt valósulhat meg 670 kilométeren, közel 102 milliárd forint értékben – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a 6219-es jelű, Dunaújváros–Sárbogárd összekötő út Mezőfalva és Dunaújváros közötti szakaszának hétfői, sárbogárdi átadóünnepségén.„Nem fogom a román hokinak nevelni a tehetségeket” – Kercsó Árpád a szénporos pályától a beteljesült álmokig (PS-portré)
Kercsó Árpád a magyar jégkorong legendája. Lehetett volna másképp is, de amikor még a rendszerváltás előtt el akarták románosítani a székely edzőt, akkor úgy döntött, inkább az anyaországba költözik. Kercsó Dunaújvárosban csinált csodát, ahol kinevelt egy olyan generációt, amely nemcsak megnyerte a bajnokságot, de a magyar jégkorong történetére is hihetetlen hatással volt. Ladányiék nevét ma is kívülről fújja a fél ország. A válogatott élén élete egyik legszebb győzelmét aratta a románok ellen (köztük játszott több egykori tanítványa is), s bár később elhagyta a nemzeti csapatot és Dunaújvárost, az utánpótlás-nevelésben azóta is meghatározó szerepet játszik. Munkatársunk, Kovács Attila kétrészes, portrénak beillő cikkének második részéből megtudhatjuk, hogyan kötött névleges házasságot, hogyan jártak Budapestre hetente többször egy busszal edzeni, s miért tért vissza másodszor is Magyarországra a székelyföldi edzősködés után. Az első rész itt olvasható.Hiába kecsegtették, nem hagyta elrománosítani magát, inkább Magyarországon emelte fel a jégkorongot – Kercsó Árpád regényes élettörténete
Kercsó Árpád a magyar jégkorongsport egyik legnagyobb alakja. Edzőként. A székely szakember előbb Romániában lett híres új edzésmódszereiről és sikereiről, de nagy szerencsénkre később átjött Magyarországra. Mindent megkapott volna Romániában, de ő nem akart cserébe belépni a pártba, nem beszélve az elrománosodásról. Állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila elbeszélgetett vele a kezdetről, a folytatásról, az alkalmi jégpályákról és a híres edzéseiről. Kétrészes cikkünk első része következik. „A Maros árterében minden télen csináltunk és karban tartottunk egy jégpályát, ezen zajlottak a foglalkozások. Az időjárás ezt lehetővé tette, és mi éltünk is a lehetőséggel. Mit mondjak? Romantikus volt…” - mondja a kezdetekről. Ki sejtette akkor, hogy később oroszlánrésze lesz a magyar válogatott csodálatos történetében?Ajánljuk még

















