Pesti Srácok

Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb oxigénpalack-töltő üzeme épül Dunaújvárosban

Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb oxigénpalack-töltő üzeme épül Dunaújvárosban

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A miniszterhelyettes utalt arra, hogy a közelmúltban egyeztetett Csató Gáborral, az Országos Mentőszolgálat főigazgatójával és Hegedüs Ákossal, az egészségügyi intézményeket oxigénnel ellátó Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatójával. A cég Dunaújvárosban palacktöltő üzemet épít, digitális orvosi oxigénpalackjukat már használják a mentők.

– mondta el Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kifejtette: a kormány egyik jelentős feladata a krízishelyzetben az, hogy segítse az együttműködést a járvány megfékezésében, az életek mentésében részt vevők között.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Schanda Tamás. A miniszterhelyettes arra kért mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, és ne higgyen a baloldal hazug oltásellenes kampányának, hanem, ha még nem tette, regisztráljon a védőoltásra, mert csak így lehet véget vetni a járványnak és a korlátozásoknak.

Egymillió-kétszázezer tesztet végeztek el a mentők

Csató Gábor elmondta: országszerte közel 8500 bajtársuk vesz részt a vírus elleni harcban, több mint 500 orvostanhallgató és műegyetemi hallgató mellett önkéntesek százai is segítik őket. Arra kért mindenkit, hogy azzal segítse a mentők és minden egészségügyi dolgozó munkáját, hogy a lehető legkomolyabban veszi, betartja a járványügyi előírásokat.

– tette hozzá a mentőszolgálat vezetője.

Rengeteg oxigént szállítanak a kórházakba

Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a cég több mint 400 dolgozójának is óriási többletterhet jelent a koronavírus.

– fejtette ki. Hegedüs Ákos beszámolt arról, hogy vállalatuk egy közel 3 milliárd forintos beruházás megvalósításába kezdett. Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb palacktöltő üzemét építik meg Dunaújvárosban, ami hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügyi intézményeket továbbra is fennakadás nélkül tudják ellátni orvosi oxigénnel. A biztonságos betegellátás fejlesztését elősegítő digitális orvosi oxigénpalackjuk bevezetését az Országos Mentőszolgálatnál kezdték meg.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.