oxigén
Elindult a Mount Everest meghódítására Varga Csaba
Elindult a Mount Everest tiszta, vagyis pótlólagos oxigén nélküli megmászására Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó csütörtökön Budapestről. A Kalifa Alpin Csapat hegymászója pénteken érkezik meg a nepáli fővárosba, ahol néhány napot vesz igénybe az ügyintézés. Katmanduból előreláthatólag egy hét alatt éri az Everest alaptáborát. A trekking első napján Luklába repül, onnan megy tovább a kétezer-nyolcszáz méteren fekvő Phakdingig. A következő célpont Namche Bazar, majd Tengboche, Dingboche és végül Lobuche érintésével érkezik meg az 5360 méteren kialakított alaptáborba. A trekking teljes időtartama alatt négyezer méternyi szintemelkedést kell magam mögött hagynom, ami kiváló előakklimatizáció lesz – mondta a hegymászó az MTI-nek korábban.A lélegeztetéshez használt palackos orvosi oxigén iránti igény kilencszeresére nőtt Magyarországon
A koronavírus járvány harmadik hullámában, a normál üzemi helyzethez képest kilencszeresére nőtt hazánkban a palackos oxigén iránti igény. A Messer Hungarogáz Kft. a hazai egészségügyi intézmények mintegy 40 százalékát látja el orvosi oxigénnel és a cég vezetője szerint teljes kapacitással termelnek – írja az Index.Tizennégymilliárd forintos beruházást hajt végre Kazincbarcikán a Linde Gáz Magyarország Zrt.
Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Linde Gáz Magyarország Zrt. magyarországi kapacitásainak bővítése mellett döntött, így a vállalat tizennégymilliárd forintos beruházást hajt végre a Kazincbarcikán lévő levegőszétválasztó üzemében; a fejlesztéssel a cég négyszázharminc ember munkáját védi meg, mindehhez pedig a kormány 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.Ajánljuk még